Pesti Srácok

Szijjártó Péter Szlovéniában: Koper a magyar külgazdaság egyik kulcsvárosa (videó)

Új magyar konzulátus nyílt csütörtökön a szlovéniai Koperben, melynek avatóünnepségén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a szlovén és a magyar kormány egyaránt kemény intézkedéseket hozott a világjárvány harmadik hullámának letörésére és a korábban megszokott normális élethez való visszatérésre. A tárcavezető kiemelte, hogy ma már hazánkban a gazdaság újraindítása a legfontosabb feladat, és azt is hangsúlyozta, hogy a szlovéniai kikötőváros, Koper a magyar külgazdaság egyik kulcsvárosa.

Hozzátette: ugyanakkor Magyarország nem sziget, nem függetlenítheti magát a környezetétől, és nem szigetelheti el magát a szomszédaitól.

– közölte.

PestiSracok facebook image

– mondta, hozzátéve, hogy Koper a magyar külgazdaság egyik kulcsvárosa.

Fontos kikötő a magyar export szempontjából

– hangsúlyozta.

Elmondása szerint még tavaly is, amikor a világkereskedelemnek fekete éve volt a járvány miatt, kétmillió tonna magyar árut forgalmaztak magyar vállalatok a koperi kikötőn keresztül.

– jelezte.

A tárcavezető gratulált Szlovéniának a konténerterminál mólójának kibővítéséhez. Mint mondta, az elmúlt tíz év egyik legjelentősebb beruházását hajtották végre a koperi kikötőben.

– fejtette ki.

–húzta alá.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a világjárvány előtti évben, 2019-ben rekordot döntött, megközelítette a hárommilliárd eurót a magyar-szlovén kereskedelmi forgalom. Az idei év első negyedévében már majdnem akkora forgalmat bonyolítottak le, mint 2019 azonos időszakában.

–mondta.

A magyar vállalatok növelik a jelenlétüket Szlovéniában

Kiemelte: a legsikeresebb magyar vállalatok folyamatosan növelik a jelenlétüket Szlovéniában. Mára az OTP lett az első számú szereplő a szlovén bankpiacon, a Mol Nyrt. pedig a második az üzemanyagkereskedő cégek között. Bejelentette: a magyar Eximbank Zrt. egy 350 millió eurós hitelkerettel segíti a magyar és szlovén vállalatok egymásra találását és együttműködését.

Kapcsolat az anyaországgal

–mutatott rá.

– emelte ki.

Szlovénia vette át az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét

Szijjártó Péter megköszönte Iztok Seljak konzulnak, a Magyarországon egyik legnagyobb szlovén befektető vállalat tulajdonosának, hogy elvállalta a tisztséget. Végezetül átadta a magyar nemzet köszöntését és üdvözletét Szlovénia függetlenségének 30. évfordulója alkalmából. Örömét fejezte ki továbbá, hogy Szlovénia vette át július 1-jétől az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Mint mondta, ezzel is biztosíthatják, de legalább is jó reményük lehet arra, hogy Európába is visszatér a kölcsönös tisztelet talaján álló kapcsolatépítés, egymás kioktatása és leckéztetése helyett, és valóban az európai együttműködésre helyeződik a hangsúly az elkövetkező hat hónapban.

A külügyminiszter kitüntetett egy szlovén rendőrtisztet

Szijjártó Péter a magyar konzulátus avatóünnepségén a Magyar Érdemrend tisztikeresztje katonai tagozata kitüntetést adott át Erik Demirovic szlovén rendőrtisztnek, a világjárvány alatt a magyar állampolgárok repatriációjában nyújtott jelentős szerepének elismeréseként.

Forrás: MTI, Facebook; Fotó: Facebook-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.