Pesti Srácok

Fidesz: a szülő kizárólagos joga, hogy orientálja gyermekét a szexuális fejlődés kérdésében (videó)

Fidesz: a szülő kizárólagos joga, hogy orientálja gyermekét a szexuális fejlődés kérdésében (videó)

A Fidesz szerint a szülő kizárólagos joga és felelőssége, hogy orientálja gyermekét a szexuális fejlődés kérdésében, és ebbe nem szólhat bele sem a holland miniszterelnök, sem Soros György – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez kedden eljuttattatott videoüzenetében.

Hollik István kiemelte, hogy a pedofilellenes gyermekvédelmi törvény arról szól, hogy minden más befolyásolási kísérlettől a törvény erejével kell megóvni a gyermekeinket. Hozzátette: a Fidesz hisz abban, hogy a gyermekek életében semmi keresnivalója az életkoruknak nem megfelelő tartalomnak, ezért ez a kérdés is része lesz a nemzeti konzultációnak. Mint mondta, Magyarországot most támadják a törvény elfogadásáért, mert a liberálisok nem hajlandóak elfogadni a magyar álláspontot, és ránk akarják erőltetni a saját gondolkodásukat és világnézetüket. Ugyanakkor abba, hogy a magyar családok hogyan neveljék a gyermekeiket, és az állam milyen törvényekkel védje meg a gyermekeket, a magyarokon kívül senkinek nincs beleszólása.

PestiSracok facebook image

– fűzte hozzá.

– fogalmazott a videoüzenetben Hollik István.

Forrás: MTI; Fotó: Hollik István Facebook-oldala

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.