videó
Gyurcsányék aktivistája megtaposta a Hír TV riporternőjét (Videó!)
Megsérült a Hír TV riportere a hétfői DK-s szentendrei utcafórumon, egy DK-s aktivista akkor taposta meg a bokáját szándékosan, amikor interjút akart készíteni Gyurcsány Ferenccel. Az erőszak következményeként a riporter nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A megtámadott nő az esettel kapcsolatban elmondta: szomorúnak tartja, hogy miközben Gyurcsány Ferenc arról beszél, hogy szeressük és tartsuk tiszteletben egymást, követői ügyet sem vetnek rá, ehelyett a sajtó munkatársait erőszakosan próbálják megakadályozni, hogy végezzék a munkájukat.Egy férfi pofon ütötte Emmanuel Macron francia elnököt (Videó!)
Egy férfi felpofozta Emmanuel Macron francia elnököt a Franciaország délkeleti részén található Tain-l'Hermitage-ban, az esetről felvétel is készült, amelyet megosztottak a közösségi oldalakon. Az elnöki hivatal egy szűkszavú közleményben annyit írt, hogy megpróbálták megütni az államfőt, de ez nem tántorította el őt látogatása folytatásától. Macron azért érkezett a városba, hogy diákokkal és vendéglősökkel beszélgessen arról, milyen visszatérni a megszokott kerékvágásba a koronavírus-járvány után.Karácsony Gergely bemutatta hiperpasszív angol nyelvtudását (Videó!)
A magyar közéletet hetek óta tartja izgalomban Budapest főpolgármesterének hiperpasszív angol-nyelvtudása. Újságírók, angoltanárok és tekintélyes szakembergárda kutatta, mit is jelent az elsőre különlegesnek tűnő képesség. Bohár Dániel kollégánk alapos felderítőmunkájának hála, kiderült mit rejt a kifejezés pontosan. Hiperpasszív tudás az, amikor tolmácsra van szükség egy angol nyelvű interjúhoz.Boomerlázadás – Szűrös Mátyás: Nyers Rezső nem tudta eldönteni, hogy kommunista vagy szociáldemokrata (Videó!)
A Boomerlázadás hétfői adásában Göblyös Sára műsorvezető vendégei Szűrös Mátyás, volt ideiglenes köztársasági elnök és Stefka István, a Pesti TV programigazgató-helyettese voltak. A beszélgetésből megtudtuk, hogy miért kiáltotta ki Szűrös Mátyás, a parlament akkori elnöke 1989. október 23-án a köztársaságot Magyarországon, az első szabad választások előtt. Szóba kerül az erdélyi magyarság ügye, amelyben kommunista politikusként 1988-ban elsőként foglalt állást az erdélyi és a felvidéki magyarok jogai mellett, szembe szállva politikus társaival. Romániában Szűröst Ceausescu ezért persona non gratanak bélyegezte. Megtudtuk azt is, hogy Szűrös Mátyás mit gondol az ellenzéki koalícióról, amelynek politizálása még a hazaárulás fogalmát is kimeríti. Szűrös szerint Magyarországon nincs szükség őrségváltásra, csak stabilitásra és fenntartható fejlődésre.Pedagógusnap alkalmából Kásler Miklós is köszöntötte a magyar tanítókat (Videó!)
Pedagógusnap alkalmából köszöntöm a magyar tanítókat, akik a tudás átadásán túl figyelemmel kísérik a gyermekek testi-lelki fejlődését és megismertetik a fiatal nemzedékkel az évszázados magyar hagyományainkat, értékeinket is – olvasható Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Facebook-oldalán.Szijjártó Péter videóban mutatta be eseménydús hetét
Szijjártó Péter Facebook-oldalán tette közzé azt a kétperces videót, amelyben bemutatja az elmúlt hat nap történéseit, illetve, hogy a héten mely országokban és városokban fordult meg, ahol hazánkat képviselve tárgyalásokat folytatott.Trianon, kommunisták, Gyurcsányok! A magyar nemzet erősebb nálatok! (Karanténvlog)
A mai Karanténvlog pontosan százegy évvel a trianoni békediktátum aláírását követően készült el. Borzasztó és kínokkal teli évszázad áll a magyarság mögött, de azok az erők, amelyek halálos ítéletet róttak a magyar nemzetre, most csodálkozhatnak, ugyanis élünk, prosperálunk és hiszünk magunkban. Szinte csoda, hogy megmaradtunk itt a Kárpát-medencében és a világon, annak dacára, hogy a külső ellenség mellett sokszor sajnos a belső bajkeverőkkel is meg kellett küzdenünk. A Gyurcsányok, Dobrevek és a hozzájuk hasonló élősködők ugyanis sosem törődtek a magyar néppel, a „merjünk kicsik lenni” kommunista mottója hatotta át a gondolkodásukat és gonoszsággal teli lelküket, amelynek az ország és a nemzet kiárusítása, államcsőd és káosz lett a vége. Amikor visszaemlékezünk a trianoni békediktátumra, jusson eszünkbe, hogy a rombolást most is meg kell akadályoznunk, ezért az Összetartozás napján a Karanténvlog is erre hívja fel a figyelmet. Ha már szóba került a rombolás, nem felejthetjük el, hogy a Gyurcsány-Dobrev-klán most is harcra kész, Dobrev ki is jelentette, hogy „jól elverik a Fideszt”, a hatalomvágyuk intő jel számunkra, ahogy a gyűlöletük mértéke is. A vlog Dobreven kívül górcső alá vette Kunhalmi szóvirágait is, aki a demokratikus keretek újjáépítéséről hadovált, elfelejtve, hogy az ilyesmi az MSZP országlása alatt történt eddig csupán, nem az utóbbi tizenegy évben. Természetesen a Momentum sem maradhatott ki a mai szórásból, ugyanis Orosz Anna, Újbuda momentumos alpolgármestere még mindig rá van feszülve az elszámoltatásra, miközben ki meri jelenteni, hogy az utóbbi tizenegy évben semmi jó sem történt. Végül a Jobbik egyik kalandora is bekerült adásunkba, aki a mutyi ellen harcol úgy, hogy közben nem hajlandó lemondani összeférhetetlen állásairól és úgy akar támogatást nyerni, hogy kvázi saját magának utalja ki a pénzt. Nézzétek ma is a Karantént, megéri!Átláthatatlanok a BLM pénzügyei (Videó!)
Hatalmas pénzösszegeket tüntet el a Black Lives Matter mozgalom a Newsmax tévécsatorna információi szerint. A szervezetnek nem csupán a finanszírozása, de a célkitűzései is kérdőjeleket vetnek fel, amelyek lényegesen eltérnek azoktól, amelyeket a hívek felé közvetítenek, ráadásul több alapítótag is elismeri, hogy a BLM hazudik, és csak kihasználja az embereket.A TEK főigazgatója szerint szigorúbb szabályok jönnek, fokozni kell a felderítést (Videó!)
Szigorúbb szabályokat vezetnek be a hazánkban rendezett világesemények miatt a terrorizmus elleni védekezésben – erről a Terrorelhárítási Központ főigazgatója beszélt a Hír TV-ben csütörtökön este. Hajdu János elmondta: a szakemberek fogják eldönteni, hogy hol és milyen területen érdemes szigorítani, ezt követően fordulnak javaslattal Pintér Sándor belügyminiszterhez – írta meg az Index.Ajánljuk még

















