videó
Trump: gyűlölik a saját hazájukat, akik most hatalmon vannak Amerikában (Videó!)
Gyűlölik a saját hazájukat, akik most hatalmon vannak Amerikában – ezt mondta Donald Trump volt elnök a Newsmax TV-nek adott exkluzív interjúban. A Hír TV nézői Donald Trump és Steve Cortes műsorvezető teljes beszélgetését láthatták a Globál című műsor rendhagyó adásában.Gyopáros Alpár: a kistelepüléseken élők számíthatnak a kormányra (Videó!)
A kistelepüléseken élők számíthatnak a kormányra, amely továbbra is kiemelt figyelmet fordít a vidék fejlesztésére – mondta vasárnapi videoüzenetében a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. Gyopáros Alpár a kormány közösségi oldalára feltöltött videóban a vidékfejlesztés zászlóshajójának nevezte a Magyar Falu Programot.Megerőszakolta egyikük unokatestvérét két férfi Hévízgyörkön (Videó az elfogásról!)
Munkalehetőséget kínálva vitték egy hévízgyörki tanyára a nőt 2021. május 19-én, ám abból semmi nem lett. A házba érve bezárkóztak és az ötvennégy éves K. Tibor az ágyra lökte hiába tiltakozó és síró áldozatát. Az erőszakot J. Mihály nevetve nézte végig. Az aktus után megitattak a nővel valamilyen alkoholos italt, amelybe a sértett későbbi vallomása szerint fehér port is szórtak – számolt be a police.hu.Orbán Viktor: kaptam beírást, sőt, igazgatóit is (Videó!)
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán tette közzé a Kormányinfó Plusz gyermeknapi különkiadását, amelyben ezúttal gyerekek által beküldött kérdésekre válaszolnak kormánypárti politikusok. A videóból kiderül többek között, kapott-e beírást az iskolában az ifjú Orbán Viktor, Novák Katalin arra a kérdésre válaszol, milyen érzés, amikor csúfolják a politikusokat, és Varga Judit pedig elárulja, mennyi időn keresztül készülődik reggelente. A fent említett politikusokon kívül válaszokat adott még Nagy István, Szijjártó Péter, Varga Mihály, Palkovics László, Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra is.A gyerekek egy napra átvették a vezetést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (Videó!)
A Gyermeknap alkalmából tizenhárom rendőrcsemete próbálhatta ki magát rendőri vezetőként. Az „egynapos” vezérőrnagy, százados és főhadnagyok több fontos döntést hoztak; például felvettek egy palacsintasütő nénit, rendelkeztek arról, hogy minden emeleten legyen nyalóka-automata.Megszólalt Tasnádi: megnyugodhat az, aki szeret és korai az öröme annak, aki nem kedvel (Videó!)
Péntek este hazaengedte a bíróság Tasnádi Pétert és elrendelték a bűnügyi felügyeletét. Mint arról a Magyar Nemzet és a Blikk is beszámolt, a magyar „keresztapaként” ismert, korábban különböző bűncselekmények miatt hosszú éveket rács mögött töltő Tasnádi Pétert csoportosan elkövetett önbíráskodás gyanúja miatt a TEK kommandósai vettek csütörtökön őrizetbe.Orbán Viktor londoni magyarokkal találkozott (videó)
A magyar kormányfő betért egy londoni vendéglőbe, ahol magyarokkal találkozott és megvitatta az élet dolgait Rékával, aki már hatodik éve szakácsként dolgozik a brit fővárosban. Réka a miniszterelnöknek elmondta, hogy tavaly már azt tervezte, hogy hazaköltözik, ám a pandémia közbeszólt.Kásler Miklós: Karikó Katalin joggal kapta meg a magyar kitüntetések szinte mindegyikét
Az Életközelben című videó interjúban Kásler Miklós miniszter elmondta, hogy jövőre több mint 2800 milliárd forint jut az egészségügyre, így folytatódhat az ágazat átfogó fejlesztése, szemben a Gyurcsány-kormány megszorító intézkedéseivel. Beszélt Karikó Katalin kitüntetéséről, és arról is, hogy mi hangzott el közöttük a négyszemközti találkozón.Hidvéghi Balázs: minden európai polgár jogaival kellene foglalkozni, nemcsak a migránsokéval
Magyarországnak és Nagy-Britanniának ugyanaz az elképzelése az Európai Unióról: mindkét állam a túlközpontosított, bürokratikus Brüsszel nélküli, szuverén nemzetek közötti együttműködést tartja a legmegfelelőbbnek – jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti képviselője Adam Boultonnak, a Sky News brit tévécsatorna műsorvezetőjének adott interjúban.Ajánljuk még

















