Pesti Srácok

Egyre súlyosabb a farkasveszély Magyarországon (Videó!)

Egyre súlyosabb a farkasveszély Magyarországon (Videó!)

Soha nem gondoltam volna, hogy Magyarországon a farkashelyzet odáig jut, hogy akár ember életét is veszélyeztetheti – mondta el videójában Győrffy Balázs, a Magyar Agrárgazdasági Kamara elnöke. Facebook-oldalán megjelent videójában Győrffy arról beszél, hogy megoldást kell találni a Borsodban kialakult helyzetre.

Az atv.hu azt írja: az elnök szerint jelentős gazdasági károkat okoznak a vadállatok, mert a gazdák védekezési költsége megnő azzal, hogy nem merik kiengedni állataikat, így takarmányozni kell őket legelés helyett is. Az elhullott állatok pedig közvetlen kárt okoznak nekik. Csontos Béla telkibányai gazda elmondta, hogy úgy emlékszik a farkasok miatt a tavalyi évben olyan ötven-hatvan borjú nem került be az istállóba, tudomása szerint hat vagy hét juhot téptek szét több gazdánál, illetve, egy több mint egymillió forint értékű tenyészbika is eltűnt. A gazda szerint azt tervezik, hogy többsoros villanypásztorral védekeznek majd a támadások ellen, de biztos védelmet ez sem jut, mivel a vadállatok ennek zsinege alatt is átkaparják magukat. Győrffy Balázs a videó végén megjegyzi, hogy a farkasok, amik megjelentek, nem fognak tudni konfliktus nélkül az ember mellett élni.

Forrás: atv.hu, Facebook; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.