videó
"Medgyessy Péternek is börtönben a helye, ha beigazolódik, hogy lopott" - Nyakó-Hollik-vita a PS-Polbeatben
Az MSZP-ben vannak olyan politikusok, akik támogatják az olimpiát, és azt mondják, hogy vállalni kell az ezzel kapcsolatos költségeket - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című adásában Nyakó István, a Magyar Szocialista Párt szóvivője, igaz, a politikus azt is hozzátette, hogy számos párttársa szerint erre nincsen pénz. Nyakó Istvánt az élő stream tévés vitaműsorban azzal is szembesítette Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, hogy Botka László, Szeged polgármestere és a baloldali párt miniszterelnök-jelöltje tavaly hitet tett a 2024-es budapesti olimpia mellett, mondván, az nem pénz kérdése. A szóvivő erre úgy reagált, tiszteletben tartja Botka álláspontját, és az olimpiával kapcsolatos két különböző vélemény jól megfér egymás mellett az MSZP-ben. Gyurcsány lebűnözőzte és lebetegezte Orbán Viktort (videó!)
Tíz éve üldöznek politikai ellenfeleim, de ha érdemlek is büntetést, azt már letöltöttem - nyugtatta magát tizenharmadik évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció pártelnöke. Mint az exkormányfő fogalmazott, mindig is Magyarország egyik vezetője volt és marad, mivel „tisztességesebb, jobb őszintébb” egyes politikustársainál. Arról is beszélt, nem szabad a demokratikus ellenzéknek lepaktálnia a Jobbikkal, fölcserélni a rosszat egy még rosszabbra, ugyanakkor üzent a jobboldali szavazóknak is, akik szerinte vezérük utasítására hol nyugatról, hol keletről várják a szeleket. Véleménye szerint senkit nem érdekelnek az évekkel ezelőtt elkövetett hibák ahhoz képest, amekkora kárt okozott a Fidesz az országnak. Gyurcsány dühös indulattal azt ígérte: letörli a fideszesek mosolyát. "A Fidesz lop, a miniszterelnök tolvaj, mint párttársainak jelentős része. El kell őket távolítani, addig nem nyugszunk, amíg ezek börtönbe nem kerülnek." "Vona hiteltelenné vált, a Jobbik pálfordulása pedig halálra van ítélve" - mondta a Polbeatben Táskai Ferenc
Hiteltelenné vált Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke, aki politikai pálfordulásával, a párt balra kormányzásával bizonyítja, hogy Csurka Istvánnak igaza volt 2009-ben, amikor a MIÉP elnöke nyomatékosította, Vona baloldali támogatottságot élvez és a radikális tábor szétverése a cél - jelentette ki Táskai Ferenc, a Magyar Nemzeti Gárda országos vezetője a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorában. Táskai Stefka István és Szarvas Szilveszter kérdésére nyomatékosította, Vona Gábor nem a vadhajtásokat metszette le a Jobbikról, hanem a párt gyökereit vágta ki.