A kommunista gyilkosok megúszták a felelősségre vonást - Szabadtéri installáció a Gulág áldozatainak emlékére (VIDEÓ)

Ártatlan emberek millióinak Gulág-munkatáborokba kényszerítése a 20. század egyik legsúlyosabb tragédiája - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes szerdán Budapesten, a Városháza parkban kiállított köztéri installációnál, amely a Gulág-emlékév alkalmából készült. A Gulág 800.000! köztéri kopjafás installációt a PestiSrácok.hu kiadójának felkérésére a 301-es parcella kopjafáit is elkészítő Inconnu Művészcsoport tagjai készítették. A mű a Gulág-munkatáborok magyar áldozataira hívja fel a figyelmet.

Az elhallgatás, az elhallgattatás nem megengedhető

Szalay-Bobrovinczky Alexandra főpolgárhelyettes a köztéri installáció megnyitóján kiemelte, egy nemzet történelmében az elhallgatás, az elhallgattatás nem megengedhető. Mint kifejtette, a meggyőző erejű köztéri alkotás méltó emléket állít a XX. század nagy nemzettragédiájának, amikor a történészek becslése szerint 40-50 ezer katonát ejtettek foglyul a fővárosban, és mintegy százezer civilt hurcoltak el. Az alkotással rájuk és azokra a honfitársainkra emlékezünk, akiknek földi maradványai hazájuktól távol, jelöletlen sírban nyugszanak.

Sztálin nemlétezőellenségei

Máthé Áron, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökhelyettese arról beszélt, az elhurcolt százezer budapesti civil tulajdonképpen Sztálin és Malinovszkijj marsall áldozata volt, hiszen a Budapest elfoglalását erőltető Sztálin parancsát teljesíteni nem tudó szovjet hadvezetés magasabb hadifogoly létszámot jelentett le a főparancsnokságnak. Ezeket a nemlétező hadifoglyokat pótolták a budapesti civil lakossággal. Mint kifejtette, leggyakrabban tűzoltókat, postásokat, rendőröket vittek el, mivel egyenruhás alakulatként lehetett őket eladni, de az is előfordult, hogy a magyar honvédeket német egyenruhába öltöztették át, és úgy vették őket lajstromba.

Máthé Áron elmondta, a Budapestről elhurcoltak jelentős része nem a Gulág, hanem a Gupvi táborrendszerbe került de, ezek között nem volt lényegi különbség, „a Szovjetunión belül csak a rabság különböző fokozatai léteztek”. Kiemelte, valamennyi közép-európai nép gyászos, de mégiscsak összekötő öröksége a kommunista diktatúrák élménye, és az ebből származó antikommunizmus.

1990-ben ért véget a világháború

Stefka István, a PestiSrácok.hu lapigazgatója beszédét úgy kezdte, egy háború akkor ér véget, amikor már szabadon lehet gyászolni, emlékezni. Magyarország számára a szabad emlékezés csak 1990-ben jött el, akkortól lehetett emlékműveket állítani a 800 ezer elhurcolt, és 300 ezer soha vissza nem tért magyar áldozatnak, számunkra akkor záródott le a II. világháború. Megjegyezte, a szellem háborúja ugyanakkor még mindig nem ért véget, mert még mindig vannak emberek, akik nem akarják megadni a tiszteletet a halottainknak – utalt a Pécsett is felállított köztéri alkotás szándékos megrongálására.

A nemzetközi közvélemény elhallgatja

Molnár Tamás képzőművész, a rendszerváltás előtt alakult, abban kemény ellenzéki szerepével tevékeny részt vállaló Inconnu Művészcsoport tagja szerint a köztéri installáció többek közt azt fejezik ki, a Gulág örökségét véres keresztként cipeljük a hátunkon. Hozzátette, már 1990-ben le lehetett volna zárni a múltat, akár egy Nürnbergi per mintájára, a kommunizmus bűnöseit elítélő nemzetközi bíróság felállításával, ezt azonban a nemzetközi közvélemény nem akarta, és ma sem akarja. Molnár Tamás megjegyezte, nincs szükség teatralitásra, monumentális rendezvényekre ahhoz, hogy egyszerűen és méltósággal megemlékezzünk nemzeti örökségünkről, hőseinkről.

Forrás: MTI/PestiSrácok.hu; Címlapfotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu