videó
GEOrgPOLITIKA – Vlagyimir Putyin győzelme, kritika és fenyegetés nyugatról
Vlagyimir Putyin hivatalban lévő elnök várhatóan rekordarányban megnyeri az idei elnökválasztást, a szavazatok közel 90 százalékával – jelentette az orosz Központi Választási Bizottság (CIK). A bizottság közölte, hogy a szavazatok több mint 70 százalékát megszámolták, és ezek szerint Putyin 87,17 százalékkal vezeti a versenyt.Kocsmai igazságok – Erősen bolhásodik a Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Nehéz időket élünk: a kutyapárt komoly vezetési és stratégiaválasztási válsággal volt kénytelen szembenézni. Én például ennek a balhénak a kapcsán tudtam meg, hogy a Kutyák igen szűkkörű falkában érdekeltek: alig hetven emberből áll a tagság, tehát egy-egy tagra jelentős teher hárul a választási eredményük alapján kapott költségvetési támogatás elköltése kapcsán. Csak abban lehetünk biztosak, hogy minden forint jó helyre megy. Miután azonban a közvélemény-kutatások szerint harmadik legerősebb politikai formációról fecserészünk, érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyire kell undorodnia valakinek a többi ellenzéki politikustól és párttól, hogy ezekre az elkötelezett füvészekre szavazzon. A Medián szerint ugyanis az ellenzéki szavazók bő negyede a Kutyákban látja az ellenzék jövőjét. Szalai Szilárd és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Orosz Anna kimenekült a parlamentből az újbudai pedofilügy miatt – Kövesse velünk az Országgyűlés munkáját élőben (VIDEÓ!)
Hatalmas pofonba futott bele a momentumos Orosz Anna a mai parlamenti ülésen, ugyanis napirenden akarta tartani a már agyonrágott kegyelmi ügyet, viszont arról egy szót sem szólt, hogy az újbudai pedofilügyben miért nem vizsgálódtak a XI. kerüeti óvodában dolgozó pedofil férfire tett első panaszok idején, és miért várták meg, amíg egy kisfiút molesztált. Orosz arról sem szólt, hogy a férfinek miért van egy hatmillió forintos szerződése az önkormányzattal. A momentumos képviselő a válaszok helyett inkább elmenekült az ülésről. Előtte viszont Szabó Tímea tett kísérletet a pedofilügy napirenden tartása érdekében, ezért megint Böjte Csabát gyalázta. Az Országgyűlésnek közben lett egy új kormánypárti képviselője is, hiszen a képviselői mandátumáról lemondó Varga Judit helyét a parlamentben a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő helyettes államtitkára, Farkas Örs vette át. Kövesse velünk élőben!Ezért akar minden milliárdos szegénynek és jóságosnak látszani – Dezse Vű
Elgondolkodott már valaki azon, hogy miért akarnak a szupermilliárdosok mindig filantrópnak látszani, meg átlagembernek? Olyanoknak, akik egyébként nagyon szeretik az embereket, és azon dolgoznak, hogy az embereknek jobb legyen, és utálják a luxust? Mert megtehetnék, hogy tesznek a látszatra, az emberek akkor is használnák a szolgáltatásaikat, mert egyszerű, nekik meg nem kellene megjátszaniuk magukat, de valamiért mégis azt akarják, hogy azt érezzük, ők csak abban különböznek tőlünk, hogy megtehetik, hogy megmentenek minket. Konkrétan milliárdokat ölnek abba, hogy az az imidzs alakuljon ki róluk, hogy ők csak átlagemberek, pénzük azért van, hogy azt jóba fektessék, de ezen felül tulajdonképpen semmijük nincs és felesleges rájuk irigykedni. A sikeres, milliárdos szupergazdagokban az a legviccesebb, hogy felemelkedésükkor mindenki imádja őket.A kormány helyett maga Márki-Zay akarja „elosztani” az uniós forrásokat
A baloldal európai parlamenti képviselői mellett a volt miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter is a brüsszeli vezetők szempontrendszere mellett foglalt állást, amikor a hazánknak járó uniós pénzek visszatartásáról beszélt a 2022-es kampányban és a választások után. A Magyar Nemzet cikke azt mutatja be, hogy Márki-Zay számos megszólalásában hivatkozott, és győzelme esetén ígéretet is tett olyan feltételek teljesítésére, amelyek valójában egyáltalán nincsenek összefüggésben a fejlesztési források kifizetésével, viszont a brüsszeli globalisták minden tagállamra igyekeznek ráerőltetni.Tüntetnek a franciák: nem akarnak Macron miatt egy háborúban meghalni
Utcára vonultak az emberek Franciaországban – így akarják Macron tudtára adni, hogy nem akarnak egy háborúban meghalni a francia elnök miatt.A deepfake befolyásolja majd a politikai kampányokat? – Gergely Máté a Grundban
A Grund legfrissebb részében Hoppál Hunor vendége Gergely Máté, a Világgazdaság újságírója volt. A műsorban a jelenkori infotechnológiai változásokról, a mesterséges intelligencia fejlődéséről és annak közéleti-társadalmi vonatkozásairól beszélgettünk. De mi is az a deepfake-technológia, és jelenthet-e veszélyt a politikai kampányokra? Lehet-e kihatással egy-egy választásra, ha a ma ismert technika segítségül hívásával olyan szavakat és cselekedeteket tulajdonítanak egy vezetőnek, amelyeket soha nem mondott és tett? Miért forradalmi újítás a ChatGPT? Hol tart most a mesterséges intelligencia tökéletesítése, és vajon mennyire fogja átalakítani a munkaerőpiaci szerkezetet és a munkavégzés formáját a jövőben? És milyen hatással bír a virtuális valóság napjainkban a társadalom kulturális attitűdjeire, vagy akár a gyermekkori fejlődésre? Ezekről is szó esett a legutóbbi Grundban.Újraindult a szelfigyár – Közös fotókért rohamozták meg a miniszterelnököt (Videó!)
Ismét rengetegen rohamozták meg a miniszterelnököt egy közös képért a március 15-i beszédét követően. A "szefigyárról" Orbán Viktor egy videót is megosztott közösségi oldalán.Kanadában börtönbe mennek azok, akik majd a jövőben lehet, hogy rasszista viccet fognak mondani – The Right Brothers
Beperelik az Északi Áramlat biztosítóját 400 millió euróra. Kik? Hát azok, akik nem csak a felrobbantásból húztak hasznot, de gondolták, még egy apró rókabőrt le tudnak húzni a tragikus eseményről. És nem mellesleg színháznak is kiváló. De a svédek szerint más dolgok is felrobbanhatnak, például ők maguk, ezért arra kérik a lakosságot, illetve azzal hergelik az embereket, hogy halmozzanak fel minél több élelmiszert otthon, különös tekintettel a konzervekre, mert bármikor bevonulhatnak az orosz csapatok. De van még jobb is: Kanadában ezentúl börtönbe vihetik azokat, akikről feltételezhető, hogy a jövőben valamikor majd el fognak követni valamilyen gyűlöletbűncselekményt, például elmondanak egy feketékről szóló viccet.Ajánljuk még

















