videó
GEOrgPOLITIKA – Világháborút akar a liberális lengyel kormány
Varsó nem hajlandó elfogadni a német parlament, a Bundestag harmadik szavazását sem, amely világosan nemet mond a „Taurus” cirkálórakéták átadására Ukrajnának. Most a lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski vádolja teszetosza politikával Berlint. Sikorski a sajtónak azt nyilatkozta, hogy az 500 km hatótávolságú rakéták nagyban segítenék Ukrajnát a védekezésben.Bajban a belpesti értelmiség: lehet-e hinni az áldozatnak, ha fideszes? – The Fair Right (videó)
A hollywoodi zaklatási botrány óta útjára indult #Metoo mozgalom szerint egy bántalmazott nő szavát semmilyen körülmények között nem szabad kétségbe vonni. Extrém esetben (például, ha a vádlott jobboldali) még kivizsgálni sem szabad az ügyet, csak meghozni az ítéletet az áldozat elmondása alapján. Ezt nem mi találtuk ki, ezek az ő szabályaik. A valóság azonban gyakran megtréfálja a belpesti haladárokat, és időközönként az ő soraikból kerülnek ki az erőszaktevők. Mi ilyenkor a teendő? A szélsőséges nézeteket valló, magát nőjogi aktivistának aposztrofáló Mérő Vera szerint vélhetőleg mélyen hallgatni. Legalábbis erre következtetünk, mert ő általában gyanúsan hallgat, ha az elkövető egy köztiszteletben álló ellenzéki. Most azonban nagy a baj. Varga Judit pár napja kiposztolt egy párkapcsolati erőszakot bemutató, sokatmondó videót, és egy rendőrségi jegyzőkönyv is előkerült, ami nem vet túl jó fényt a baloldal új üdvöskéjére, Magyar Péterre. Mi ilyenkor a teendő? Kinek higgyünk? Melyik ujjadat harapod le, kedves haladóértelmiségi? Megkérdeztük az ELTE diákjait, hogy ők hinnének-e egy áldozatnak, és most hisznek-e Varga Juditnak. Kaptunk néhány lesújtó választ.A Békemenet mi vagyunk! – Március 15-ei ünnepi pódiumbeszélgetés Bayerrel, Lentulaival, Huthtal és Kohánnal (VIDEÓ)
A miniszterelnök március 15-i beszédét követően "lelki Békemenetet" tartottak a Polgári Mulatóban a meghatározó jobboldali újságírók részvételével. Az ünnepi Sajtóklub keretében a résztvevők, Bayer Zsolt, Lentulai Krisztián, Huth Gergely és Kohán Mátyás a miniszterelnöki beszédet is részletesen kielemezték.Kocsmai igazságok – Magyar Péter hiszterizálta a depressziós ellenzéki törzsszavazókat
Magyar Péter jött és leuralta a magyar nyilvánosságot, mint egy háború vagy egy repülő csészealj megjelenése a Hősök terén. Hiába belpolitikai relevanciájú történés ez elvileg, a dolog nem a politikáról szól igazából, hanem a végtelenül szomorú, életkedvét vesztett ellenzéki szavazóról, aki a 14 éves kudarcsorozat hatására bármilyen rendezvényre kimegy, minden olyan posztot lájkol, amely a lehető legkisebb mértékben is a kormányváltás reményével kecsegteti. A magyar társadalmat a kegyelmi ügy sem úgy érintette meg, ahogy azt az ellenzék szerette volna, de Magyar Péter – szinte mindenki őszinte meglepetésére – az ellenzéki szavazók szívcsakrájába talált be. A csodavárás a legjobb szó erre az egészre. A tegnap este nyilvánosságra került információk alapján, amelyeket a kőellenzéki HVG "oknyomozója" volt szíves előásni a köz számára, a csodából viszont könnyen lehet katasztrófa. Szabó Gergő és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.Sétányt neveztek el Budapestről Bangkokban, de nem Karácsony, inkább a jó diplomáciai kapcsolatok miatt
Sétányt neveztek el Budapestről, és Xántus János szobrát is felavatták Bangkokban, ami tanúsítja a Magyarország és Thaiföld között régóta fennálló, kölcsönös tiszteleten alapuló barátságot – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a helyszínen.GEOrgPOLITIKA – Háborús készülődés Németországban
A német oktatási miniszter felszólította a tanárokat, hogy a diákokat készítsék fel egy esetleges háborúra. A tárcavezető azt mondta: a háborús felkészülésnek nem kell külön tantárgynak lennie, de szerepelnie kell a tananyagban.Szijjártó Péter: ősszel közvetlen légijárat indul Bangkok és Budapest között
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Bangkokban.Vitézy Dávid elfogadta az LMP felkérését, indul a főpolgármester-választáson
A volt közlekedési államtitkár a közösségi oldalán jelentette be, hogy elfogadja az LMP felkérését és indul a főpolgármesteri címért Karácsony Gergely ellen.Szijjártó Péter: a kormány nem kockázatként, hanem lehetőségként tekint a kelet–nyugati együttműködésre
Magyarország nem fenyegetésként, nem kockázatként, hanem hatalmas lehetőségként tekint a kelet–nyugati együttműködésre, amelyből minden fél sokat profitálhat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Bangkokban.Ajánljuk még

















