Pesti Srácok

Sétányt neveztek el Budapestről Bangkokban, de nem Karácsony, inkább a jó diplomáciai kapcsolatok miatt

Sétányt neveztek el Budapestről, és Xántus János szobrát is felavatták Bangkokban, ami tanúsítja a Magyarország és Thaiföld között régóta fennálló, kölcsönös tiszteleten alapuló barátságot – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a helyszínen.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Budapest sétány és az ott felállított Xántus János-szobor avató ünnepségén köszönetet mondott a helyi hatóságoknak, amiért mindezt lehetővé tették. Kiemelte, hogy Magyarország és Thaiföld tavaly ünnepelte a diplomáciai kapcsolataik felvételének 50. évfordulóját, a viszony azonban ennél régebbre nyúlik vissza, hiszen ugyanez már 155. éve megtörtént az Osztrák–Magyar Monarchia és a Sziámi Királyság között. Ennek kapcsán régi, kölcsönös tiszteleten alapuló barátságot emlegetett a két ország között, amelynek szavai szerint a mintegy nyolcezer kilométeres földrajzi távolság fényében különös jelentősége van. Szijjártó Péter arról számolt be: Magyarország kis ország, mindössze tízmillió lakossal, ugyanakkor a nemzet erősebbnek tűnik, mint azt a mérete indokolná, amit tudományos teljesítménye, és rendkívül egyedülálló nyelve és kultúrája alapoz meg.

– mutatott rá.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Továbbá abbéli reményének adott hangot, hogy a helyi lakosok, akik itt járnak a Budapest sétányon, el akarnak majd ténylegesen is látogatni a magyar fővárosba. Végül pedig elkötelezettségét fejezte ki a magyar–thai barátság további erősítése, kiterjesztése mellett.

Forrás: MTI