Pesti Srácok

GEOrgPOLITIKA – Világháborút akar a liberális lengyel kormány

Varsó nem hajlandó elfogadni a német parlament, a Bundestag harmadik szavazását sem, amely világosan nemet mond a „Taurus” cirkálórakéták átadására Ukrajnának. Most a lengyel külügyminiszter, Radoslaw Sikorski vádolja teszetosza politikával Berlint. Sikorski a sajtónak azt nyilatkozta, hogy az 500 km hatótávolságú rakéták nagyban segítenék Ukrajnát a védekezésben.

Ez egy hamis narratíva, mivel ez a fegyver kifejezetten támadó, például bunkerek vagy döntéshozó központok megsemmisítésére alkalmas. Vagy pedig, ahogy a GRU által lehallgatott beszélgetésből kiderült a Bundeswehr vezérkari tisztjei arról tárgyaltak, hogy miként lehetne a Kercsi-hidat lerombolni egy „Taurussal”. Sikorski szerint az ukránok ezzel a rakétával mélyen belőhetnének Oroszországba, és Moszkva kénytelen lenne katonai támaszpontjait és lőszerraktárait messzebbre helyezni a frontvonaltól, és ezzel nehezebb lenne az utánpótlás.

Félő azonban, hogy Ukrajna a Krím-félszigetet is támadná, valamint döntéshozó központok ellen is felhasználná a „Taurust”. Ez viszont a háború azonnali eszkalációjához is vezethetne, és Németországot is hadviselő féllé nyilváníthatná a Kreml. Lengyelország már beállt Emmanuel Macron mellé, támogatja a francia csapatok bevetését, és nem riadnak vissza egy európai háború kirobbantásától sem.

Az éjszaka folyamán az ukrán hadsereg dróntámadást indított Szaratov-régió ellen, ahol az oroszok egyik fontos légibázisa, az Engels-2 található. Az Oroszországi Föderáció itt stratégiai bombázókat állomásoztat, amelyek csapásokat mérnek ukrajnai célpontok ellen.

PestiSracok facebook image

Hasonló támadás érte Belgorod környékét is, ezért az orosz hatóságok korlátozták a beutazást az érintett régióba. Putyin elnök bejelentette, hogy még jobban kiépíti és modernizálja országa hadseregét.

Izrael nem engedte be a Gázai-övezetbe az UNRWA főnökét, Philippe Lazzarinit. A diplomata volt a delegáció egyetlen tagja, akit az izraeliek feltartóztattak. Lazzarini személyesen akart képet kapni a Gázában kialakult humanitárius katasztrófáról.

Kanada beszüntette a fegyverszállítást Izraelnek. Az ottawai kormány szerint a kialakult helyzet miatt hozták ezt a döntést. A kanadai fegyverexport első számú vásárlója Izrael volt az elmúlt években. Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerint már az egész gázai lakosság éhezik. Blinken szerint ez megengedhetetlen és Izraelnek engedélyeznie kell a segélyszállítmányok szárazföldi bejutását Gázába.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.