Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a kormány nem kockázatként, hanem lehetőségként tekint a kelet–nyugati együttműködésre

Szijjártó Péter: a kormány nem kockázatként, hanem lehetőségként tekint a kelet–nyugati együttműködésre

Magyarország nem fenyegetésként, nem kockázatként, hanem hatalmas lehetőségként tekint a kelet–nyugati együttműködésre, amelyből minden fél sokat profitálhat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Bangkokban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a thai tőzsde által rendezett konferencián mindenekelőtt az utóbbi évek súlyos kihívásait taglalta, emlékeztetve, hogy többször is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, zavarok keletkeztek a status quóban. Rámutatott, hogy az ukrajnai háború és az arra válaszul elrendelt szankciók nyomán nagy ütést kapott az eurázsiai együttműködés, és összeomlott a fejlett nyugati technológiák és az orosz energiahordozók kombinációjára épített növekedési modell, az égbe szökő infláció pedig nehéz helyzetbe hozott számos országot, függetlenül attól, hogy felelősek-e a helyzet kialakulásáért. Szavai szerint ezt követte a közel-keleti konfliktus, amelynek következtében veszélybe került a hajózás biztonsága a Vörös-tengeren, így a hosszabb és drágább útvonalakra kellett áttérniük a teherhajóknak. Aláhúzta: mindez különösen rosszul érintette a világgazdaságba mélyen integrálódott Magyarországot, amely a világ tíz legnyitottabb gazdasága között van, ahol az export a bruttó hazai termék (GDP) nagyjából 85 százalékát teszi ki.

– hangsúlyozta. Ráadásul – mint kiemelte – az Európai Unió arra jutott, hogy ez kiváló alkalom "a nemzetközi fősodorral szembemenő, konzervatív, patrióta" kormány megszorongatására, ezért befagyasztották a hazánknak járó forrásokat.

PestiSracok facebook image

– sorolta.

Szijjártó Péter beszédében kifejtette, hogy éles verseny zajlik világszerte a beruházásokért, de több oka is van annak, hogy miért a legjobb döntés épp Magyarországon beruházni. Elsőként az Európában egyedülállóan stabil politikai rendszert említette, a tizennégy éve zajló egypárti, kétharmados kormányzást. Továbbá kitért a jelentős beruházásösztönző támogatásokra és a kontinens legalacsonyabb adókulcsaira is. Beszámolt a kormány stratégiájának sikeréről, amelynek révén Magyarország fontos találkozási ponttá vált a keleti és a nyugati vállalatok számára. Leszögezte, hogy hazánk érdekelt a civilizált kelet–nyugati együttműködésben, és kedvezőtlennek tartja a világ ismételt blokkosodásának irányába mutató fejleményeket, minthogy a történelmi tapasztalatok szerint ezen mindig rajtavesztett.

– fogalmazott.

– tette hozzá. A miniszter megerősítette: ha betartják a szabályokat, Magyarországon minden vállalat zavartalanul működhet, attól függetlenül, hogy honnan érkezett. Hangsúlyozta, hogy tavaly sikerült megduplázni a 2022-es 6,5 milliárd eurós beruházási rekordot, és a működőtőke 82 százaléka keletről érkezett, leginkább Kínából és Dél-Koreából. Eközben a projektek száma alapján Németország és az Egyesült Államok állt az élen, ami jól demonstrálja a helyzet kiegyensúlyozottságát. A miniszter az autóipart hozta fel példaként a kelet–nyugati együttműködésre építő stratégia eredményeire. Közölte, hogy Németországon és Kínán kívül csak Magyarországon van jelen gyártóbázissal mindhárom német prémium autómárka, emellett a Stellantis és a Suzuki is termel hazánkban, a kínai BYD pedig itt építi fel első európai gyárát.

– fűzte hozzá. Szijjártó Péter a kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú kapcsolatokat is méltatta, és kijelentette, hogy a magyar kormány nem avatkozik be mások belügyeibe.

– mondta. Üdvözölte, hogy tavaly 730 millió dollárral rekordot döntött a magyar–thai kereskedelem, beruházások zajlanak kölcsönösen, továbbá a turisztikai számok is megduplázódtak, ezért tájékoztatása szerint egy budapesti járat indításáról próbálja majd meggyőzni az AirAsia légitársaság vezetőit.

Forrás: Facebook; Fotó: videókivágás

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.