A WHO világjárvánnyá nyilvánította az új koronavírus-fertőzéstPPestiSrácok.hu Forró drót 2020 március 11. Világjárvány – pandémia – szintjére lépett a Covid-19 vírusfertőzés – jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerdán, Genfben. Az erdélyi Kovászna fürdővárosban szerdán azonosították az első koronavírussal fertőzött székelyföldi személyt. Iulian Todor, Kovászna megye prefektusa az MTI-nek elmondta: az ötvenhárom éves nő három napja érkezett haza férjével és fiával egy olaszországi sívakációból. Törölte huszonháromezer áprilisi járatát a Lufthansa csoport a koronavírus-járvány miatt, a legnagyobb német légitársaság szerdai közleménye szerint a következő hetekben további járatritkítás következhet. Budapest Főváros Kormányhivatala folyamatos fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket tart a Ryanair jegyértékesítési gyakorlatával kapcsolatban, hogy megvédje az utasok jogait az esetleges visszaélésekkel szemben. A járvány miatt elhalasztják a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, későbbi időpontra halasztják az eredetileg április 8. és május 17. közötti időpontra tervezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozót; a Bach Mindenkinek Fesztivál elmarad, 2021-ben rendezik meg újra.
Betűnként egymillió forintot fizettek egy parkolófeliratért - Újabb részletek Karácsonyék Budapest Brand botrányából Forró drót október 19.
Zelenszkij kijelentette, hogy nem akar békét Forró drót október 21. Az ukrán elnök olyan hisztibe kezdett, amilyet még háborús vezetőtől nem láttunk. Zelenszkij most éppen azon akadt ki, hogy Budapesten kerül sor a Trump-Putyin találkozóra és annyira fáj neki a helyszínválasztás, hogy inkább a béketárgyalásokat is megakadályozná. Még jó, hogy neki ebbe nincs beleszólása.
Ezért nevezték el Kuplungnak a hadseregben Ruszin-Szendi Romuluszt Forró drót október 16. Többször előkerült a "Szívem" vagy a "Cica" megnevezés a parancsnoki értekezleten.
Az EU-ból is kiraknák Magyarországot a budapesti béketárgyalások miatt Forró drót október 20. Megérkezett az első súlyos fenyegetés, Magyarországot kizárnák az EU-ból a budapesti békecsúcs miatt.