világrend
Putyin: Moszkva a többpólusú és demokratikus világrendet fogja előmozdítani
Az orosz diplomatáknak sikerült megakadályozniuk Oroszország elszigetelődését a világban – hangoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök a moszkvai külügyminisztérium munkatársaihoz és veteránjaihoz a diplomaták napja alkalmából pénteken intézett köszöntőjében.Scholz: nem szabad a világot ismét hidegháborús tömbökre osztani
Olaf Scholz német kancellár a Foreign Affairs című amerikai külpolitikai folyóirat honlapján hétfőn megjelent véleménycikkében óva intett attól, hogy a világ ismét különböző tömbökre tagolódjon és új hidegháború alakuljon ki. A Nyugatnak ki kell állnia a demokratikus értékek mellett és meg kell védenie a nyílt társadalmakat, de "annak a kísértésnek is ellen kell állnia, hogy a világot megint tömbökre ossza fel. Ennek érdekében pedig mindent meg kell tennie azért, hogy pragmatikusan, ideológiai korlátok nélkül új partnerségeket tudjon kiépíteni" – fogalmazott Scholz.Putyin: A második világháború vége óta a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb és egyben legfontosabb évtized áll előttünk
Az orosz elnök a nyugati neoliberális intolerancia példájaként hozta fel, hogy az EU elvetette a magyar képviselőknek a kontinens keresztény értékeinek rögzítésére irányuló javaslatait. Putyin úgy fogalmazott: a Nyugat „veszélyes, véres és piszkos játékot” játszik Ukrajnában, az ottani konfliktust pedig globális dominanciája fenntartására próbálja meg felhasználni.Az orosz védelmi miniszter bejelentette az egypólusú világ végét
Az ukrajnai "különleges hadművelet az egypólusú világ végét jelenti" – szögezte le Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden, a X. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági Konferencia megnyitóján.Ajánljuk még