Pesti Srácok

Putyin: A második világháború vége óta a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb és egyben legfontosabb évtized áll előttünk

Putyin: A második világháború vége óta a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb és egyben legfontosabb évtized áll előttünk

Az orosz elnök a nyugati neoliberális intolerancia példájaként hozta fel, hogy az EU elvetette a magyar képviselőknek a kontinens keresztény értékeinek rögzítésére irányuló javaslatait. Putyin úgy fogalmazott: a Nyugat „veszélyes, véres és piszkos játékot” játszik Ukrajnában, az ottani konfliktust pedig globális dominanciája fenntartására próbálja meg felhasználni.

– kezdte Putyin a három és fél órás eszmecsere folyamán. Szerinte „a Nyugat képtelen egyedül uralkodni az emberiség felett, de kétségbeesetten próbálkozik vele, és a világ népeinek többsége már nem hajlandó ezt eltűrni”.

PestiSracok facebook image

– vélekedett. Az orosz kormányfő nehezményezte, hogy a Nyugat megpróbálja feltartóztatni a többi civilizáció fejlődését, a saját világnézetét pedig univerzálisnak tartja, amelyet az egész világ feltételek nélkül köteles elfogadni. Szavai szerint Oroszország nem intéz kihívást a Nyugat ellen, nem törekszik hegemóniára, de fenntartja magának a jogot a létezésre és a szabad fejlődésre. Leszögezte, hogy soha senki nem diktálhat Oroszországnak abban, hogy milyen társadalmat építsen. Nehezményezte, hogy a Nyugat elutasította Moszkva azon kísérleteit, hogy jó kapcsolatokat építsen ki vele.

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Oroszországnak ezekben az országokban vannak barátai, akikkel együtt akar működni.

Többször kiemelte, hogy a világrendnek a nemzetközi jogon és az érdekegyensúlyon, nem pedig a Nyugat által „a kulisszák mögött megfogalmazott” és „érthetetlen” szabályokon kell alapulnia. A nyugati neoliberális intolerancia példájaként hozta fel, hogy az EU elvetette a magyar képviselőknek a kontinens keresztény értékeinek rögzítésére irányuló javaslatait. Méltatta az olyan, nemzeti érdekeket elsőrendűnek tekintő, önálló politikát folytató vezetőket, mint Hszi Csin-ping kínai és Recep Tayyip Erdoğan török elnök, Narendra Modi indiai kormányfő vagy Mohamed bin Szalmán trónörökös, és fontosnak nevezte a dollár helyett nemzeti fizetőeszközökben folytatott kereskedelem felfuttatásának fontosságát.

Álláspontja értelmében a Nyugat „veszélyes, véres és piszkos játékot” játszik Ukrajnában, az ottani konfliktust pedig globális dominanciája fenntartására próbálja meg felhasználni. Úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek végül tárgyalniuk kell Oroszországgal, és azt jósolta, hogy a Nyugat és Moszkva, valamint a fejlődés többi központjának párbeszéde egyre fontosabbá válik. Putyin aláhúzta, hogy Oroszország nem szándékozik atomfegyvert bevetni Ukrajnában, és ilyen eszköz bevetésével sohasem fenyegetőzött, szemben a Nyugattal, beleértve Liz Truss volt brit miniszterelnököt, aki szerinte „nukleáris zsarolás” eszközéhez folyamodott. Az orosz elnök szerint Ukrajna rendelkezik a „piszkos bomba” előállításának technológiájával, és most mindent elkövet, hogy eltüntesse annak nyomait, hogy erre elő is készült. „Őrültségnek” nevezte azt az állítást, hogy az oroszok maguk lövik az ellenőrzésük alatt tartott zaporizzsjai atomerőművet, és nehezményezte, hogy senki sem hibáztatja az ukrán felet a létesítményre mért csapásokat.

Putyin kijelentette, hogy nem tájékoztatta februári, pekingi látogatása során előre Hszi Csin-ping kínai vezetőt a küszöbönálló, Ukrajna elleni „különleges hadműveletről”. Ennek okát abban nevezte meg, hogy Moszkva számára elfogadhatatlan a NATO további bővítése, valamint hogy Kijev megtagadta az ukrajnai rendezés alapját jelentő minszki megállapodások végrehajtását. A történtekért a Nyugatra hárította a felelősséget. Megismételte korábbi állítását, miszerint „történelmi tény,” hogy az orosz és az ukrán egy nép, és hogy a jelenlegi Ukrajna mesterséges államalakulat, amelyet Sztálin orosz, lengyel, magyar és román területek hozzáadásával hozott létre.

Gazdasági témákról szólva az orosz elnök egyebek között azt mondta, hogy Oroszország egészében véve alkalmazkodott az ellene bevezetett szankciókhoz, az orosz cégek pedig „könnyedén” veszik át az országból kivonuló nyugatiak helyét. Putyin szerint az oroszok a közelmúltig úgy gondolták, hogy országuk félgyarmattá válik, és semmire sem képes a Nyugat nélkül, ám az ukrajnai háború által kiváltott konfliktus nyomán a gazdaság nem esett szét, „megtisztulás” kezdődött, és nincs szükség államosításra – számolt be az MTI.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Gavriil Grigorov

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.