visszaosztás
Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.