vitályos eszter
Vitályos Eszter: "Tűrhetetlen állapotok a reptéren!" (videó)
Tűrhetetlen állapotok a reptéren! Azonnali, gyors, hatékony lépéseket vár a Kormány! – jelentette ki Vitályos Eszter. A kormányszóvivő a Facebookra feltöltött videójában arról beszél, hogy az elmúlt hetekben sok járatkéséssel és -törléssel kellett számolniuk a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is.Rétvári Bence: több mint kétszeres kapacitással dolgozik a rendőrség nyáron a Balatonnál
A nyári szezonban több mint kétszer annyi rendőr teljesít szolgálatot a Balatonnál, mint év közben - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Tihanyban.Gulyás Gergely a Kormányinfón: a Momentum eredményei alapján nincs öt százaléka a nyílt és büszke hazaárulásnak Magyarországon (VIDEÓ)
Európa több országában megrengette a kormányokat a választások eredménye, ugyanakkor hazánkban beszédes adat, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetség annyi szavazatot kapott, mint a második, harmadik és negyedik induló összesen – jelentette ki a Kormányinfón Gulyás Gergely. A kancelláriaminiszter kiemelte: a választói felhatalmazásnak is köszönhető, hogy hazánk korrekt módon tudott megegyezni a NATO főtitkárával, és kimaradhat az Ukrajna-misszióból. A Momentum Mozgalom választási eredményei kapcsán kitért arra: örömteli, hogy "nincs öt százaléka a nyílt és büszke hazaárulásnak Magyarországon".Hamarosan bejelentéseket tesz a kormány
A szokásos csütörtök délelőtti időpontban újra Kormányinfót tart Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.Menczer Tamás: Egymillió békepártival találkozunk azért, hogy holnap győzzünk
Ez itt Szentendre az Egymillió Találkozás Napján. Vitályos Eszter és a munkatársai itt, a piacon jönnek össze időről időre, és innen mennek a szélrózsa minden irányába kopogtatni, beszélgetni.A fiatalok nem akarják a kötelező sorkatonaságot és egyáltalán nem tartják cikinek, hogy kormánypártiak – PS-riport a Békemenetről (VIDEÓ!)
A Széchenyi téren 11 órától gyülekeztek az emberek, hogy részt vegyenek a tizedik Békemeneten, ami nevéhez hűen most tényleg a békéről szólt. Rengetegen érkeztek nemzeti lobogóval, településeik tábláival, az érdeklődőket az eső sem riasztotta el, hogy átvonuljanak együtt a Margit-szigetre. A PestiSrácok.hu stábja is a helyszínen volt, ahol felemelő volt a hangulat és számos ismert emberrel, politikusokkal találkoztunk, akiket a háborús pszichózisról, a választás fontosságáról kérdeztünk. Fiatalokkal is szép számmal futottunk össze, akik elmondták őszinte véleményüket a sorkatonaságról, amiről stábunknak a honvédelmi miniszter is nyilatkozott. Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője pedig biztos benne, hogy az idei békemenet híre eljut Brüsszelbe, Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője szerint pedig nem csak reformálásra van szüksége az Európai Uniónak. Kocsis Mátéval, a Fidesz frakcióvezetőjével is találkoztunk, aki elmondta, mire számítsanak azok, akik a baloldalra teszik az X-et és mit tegyenek a választások napján, ha nem békepárti politikussal szimpatizálnak.Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a választások tétje a háború eszkalációjának megállítása
Számtalan olyan lépés történik Európában, ami az ukrajnai háború eszkalációjának irányába mutat, ezt kell megállítani a június 9-ei európai parlamenti (EP-) választásokon - jelentette ki a honvédelmi miniszter pénteken Szentendrén, a kormánypártok országjáró fóruma előtt tartott sajtótájékoztatón.Vitályos Eszter: az elmúlt egy évben csaknem ötezer új bölcsődei férőhely jött létre az országban
Az elmúlt egy évben csaknem ötezer új bölcsődei férőhely jött létre az országban – jelentette ki a kormányszóvivő pénteken, Jászkiséren. Vitályos Eszter, a megújult városi bölcsőde ünnepélyes átadóján elmondta: a bölcsődei ellátást biztosító férőhelyek száma 2010-hez képest megduplázódott, már több mint hatvanötezer férőhely áll rendelkezésre az országban.Lantos Csaba: Magyarország a zöldenergia tárolásában is élen fog járni
A kormány célja, hogy Magyarországon a napelemes erőművi kapacitás 2030-ra elérje a 12 gigawattot, és így ne csak autógyártó nagyhatalom legyen, hanem a zöldenergia tárolásában is az élen járjon - mondta Lantos Csaba energiaügyi miniszter kedden Budakalászon, a Zöld megoldások a CYEB csoporttól című konferencián.Ajánljuk még

















