vizi e. szilveszter
Csák János: Kötődés, gondoskodás, egyensúly, béke és biztonság a Fidesz-kormányok fő szempontjai
Csák János elmondása szerint a kormány célja, hogy minél többen részesüljenek a felsorolt „emberi jókból”. A kulturális és innovációs miniszter Budapesten, a nyolcadik alkalommal megrendezett Magyarország Barátai Konferencia megnyitóján ismertette az általa vezetett, innovációért, tudománypolitikáért, felsőoktatásért, szakképzésért, vállalkozásfejlesztésért és családpolitikáért is felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium fő célkitűzéseit, valamint a látszólag különböző területek közötti összefüggéseket.Áder János: ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel sikeres lesz az újrakezdés
Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el – hangoztatta a köztársasági elnök pénteken, Budapesten, amikor a Sándor-palotában fogadta a Magyarország Barátai Alapítvány tagjait.Lovász László és Vizi E. Szilveszter kapta a Magyar Szent István-rend kitüntetést
A Szent István-rend nemzeti elismerésünk legrangosabb kifejezője, a tiszteleté határon innen és túl – mondta Áder János köztársasági elnök, amikor átadta az elismerést Lovász László matematikusnak és Vizi E. Szilveszter orvosnak, az MTA két korábbi elnökének pénteken, Budapesten, a Sándor-palotában. A Szent István-rendet Lovász László és Vizi E. Szilveszter kutatói pályafutásukért, a magyar tudomány jó hírnevét világszerte erősítő eredményeikért, oktatói munkásságukért, valamint a tudományos ismeretterjesztésben vállalt kimagasló szerepük miatt kapták.Vizi E. Szilveszter a Boomerlázadásban: Nem kérdés, hogy Karikó Katalin megérdemli-e a Nobel-díjat! (Videó!)
A PestiTV Boomerlázadás hétfő esti műsorának vendége Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke volt. A beszélgetésben többek között terítékre kerültek a mai fiatalok kutatási eredményei és lehetőségei, de Vizi E. Szilveszter kiemelte Karikó Katalin mostanában elért eredményeit is. Hangsúlyozta: nem kérdés, hogy megérdemli-e a Nobel-díjat. Ráadásul nemcsak hazánkban méltatják és emelik ilyen szintre Karikó Katalin munkásságát. Richard Dawkins, evolúcióbiológus például Twitter-oldalán írta: "Adjanak Nobel-díjat ennek a nőnek!" Dawkins a bejegyzéshez azt az angol nyelvű cikket is mellékelte, amely a magyar tudós eredményeiről szól. Karikó Katalin a BioNTech nevű cég magyar alelnöke, aki kutatótársával, Drew Weismann-nal együtt dolgozta ki a mostani koronavírus-vakcinák alapját, az úgynevezett hírvivő RNS-t. Nézzék meg videónkat!Áder: Felbecsülhetetlen a Magyarország ügyét szívügyüknek tekintők összefogása
Áder János köztársasági elnök felbecsülhetetlennek nevezte a Magyarország ügyét szívügyüknek tekintők összefogását pénteken a Sándor-palotában, ahol a Magyarország Barátai Alapítvány által szervezett konferencia résztvevőit fogadta.Ajánljuk még













