vizsgálati fogság
Szijjártó: a múlt heti müncheni meccs sajnos nem minden honfitársunk számára ért véget egyelőre
A múlt heti müncheni meccs sajnos nem minden honfitársunk számára ért véget egyelőre. Egy vizsgálati fogságban tartott szurkolót a hét végén szabadlábra helyeztek, így ő már hazautazhatott, ugyanakkor egy magyar állampolgár továbbra is előzetes letartóztatásban van – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.Öngyilkosságot kísérelt meg a volt szlovák országos rendőrfőkapitány a vizsgálati fogságban
Öngyilkosságot kísérelt meg Milan Lucansky volt szlovák országos rendőrfőkapitány a vizsgálati fogságban, állapota válságos – jelentették szlovákiai hírportálok; értesülésüket a szlovák igazságügyi minisztérium megerősítette. Lucansky egyike azoknak a személyeknek, akiket a szlovák Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) vett őrizetbe a novemberben és decemberben végrehajtott – komoly visszhangot kiváltó – rajtaütései során. A több különböző fedőnév alatt szervezett rendőrségi akcióban főként magas rangú rendőrségi, titkosszolgálati és más tisztségviselőket, illetve befolyásosnak tartott gazdasági szereplőket vettek őrizetbe. Az érintettekkel szemben többnyire korrupció, pénzmosás, hivatali jogkörrel való visszaélés, illetve bűntevékenység támogatása jogcímen indítottak eljárásokat.Ajánljuk még