vona gábor
Vona nyílt levélben, ezüst tálcán kínálta fel magát Emmanuel Macronnak
A mára már EU-párti Jobbik elnök a Facebook-oldalán közölte Emmanuel Macronnak szóló nyílt levelét, amely az általa kezdeményezett európai konzultációról szól. Ebben a levélben a választások utáni Jobbik-kormányról fantáziál, és biztosítja Franciaország köztársasági elnökét arról, hogy Magyarország igenis részt fog venni a konzultációban.Most már világos, kik a Fidesz ellenfelei
A hódmezővásárhelyi polgármester-választás legnagyobb tanulsága, hogy világosan látható lett a Fidesz ellenfele – mondta Lánczi Tamás az Origónak. A Századvég vezető elemzője szerint összeállt a Gyurcsány-Vona választási szövetség.Vona: Ha bent maradunk az EU-ban, rabszolgák leszünk (videóval)
Az megvan, amikor Vona Gábor nem csak az általa egekig marasztalt muzulmán törököket, de Oroszországot is az egekbe dicséri? Vagy amikor úgy gondolta, az Európai Unió kizsigerel minket, és amint hatalomra kerülne, kivezetné Magyarországot az elnyomó nagyhatalmak karmai közül? Egy kedves olvasónk hívta fel figyelmünket egy 2013-as Vona-videóinterjúra, ahol még a 180 fokos fordulat előtti Jobbik-elnök olyan kijelentéseket tett, amelyekért ma valószínűleg szembe is köpné magát."Vártam, hogy Vona bekap egy legyet a gyíknyelvével" - Rendesen kapott a Jobbik elnöke a Trollban
Vona Gábor teljesen lefagyott, amikor sajtótájékoztatóján meghallotta a müezzint. A Jobbik elnöke viccesnek nevezte, majd kikapcsoltatta a felvételt, az ezt elindító férfit kivezették a teremből. Pindroch Tamás a Figyelő főmunkatársa, Szarvas Szilveszter a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese valamint Boros Bánk Levente a Médianéző ügyvezetője többek között erről a témáról is beszélgetett az ECHO TV Troll c. műsorában.Papírpénzutánzattal dobálták meg Vona Gábort
Papírpénzutánzattal dobálták meg Vona Gábort, a Jobbik elnökét csütörtök este pártjának szombathelyi kampányrendezvényén.A jobbikos szennyportál főszerkesztőjével fényezteti magát Vona Gábor (FRISSÍTVE!)
Rövid kampányfilmet készíttetett önmaga nagyszerűségéről Vona Gábor Ismerj meg! címmel. Az internetre néhány napja fölkerült felvételen zömében ismeretlen figurák mondják el, miért csodálatos, éles eszű, egyszersmind pótolhatatlan géniusz a Jobbik elnöke, aki egyesíti magában az összes létező jó tulajdonságot (is). Elnök úr magasztalói között található egy bizonyos Béres Ferenc, aki nem más, mint a Jobbik–Simicska-nász torzszülött gyermeke, a Zsúrpubi nevű szennyportál főszerkesztője.Ajánljuk még

















