vona gábor
A Jobbik kemény harcra számít 2018-ig
A Jobbik kemény, öldöklő harcra számít 2018-ig, Orbán Viktortól pedig választ vár arra, hogy továbbra is kiáll-e Rogán Antal mellett, tudott-e a sajtóban vele kapcsolatban megjelent "súlyos állításokról" és azok igazak-e - mondta a párt frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján.A Jobbik csalódást okozott szellemi holdudvarának
A Jobbik a nemzeti érdekek ellen cselekedett és csalódást okozott szellemi holdudvarának, amikor nem szavazta meg a betelepítési kvóta elleni alaptörvény-módosítást - erről beszéltek a Magyar Idők által megkérdezett politológusok, történészek a lap szombati számában."Büszke heteroszexuális vagyok" - Vona tagad és minden mögött Orbán Viktort látja
Annak ellenére, hogy Vona Gábor a Jobbik pártelnöke ma hazugságnak nevezte Terry Black tegnapi, őt homoszexuálisnak beállító nyilatkozatát, a radikális párt vezetője még nem jelentette fel a transzvesztita előadóművészt - derült ki Vona Gábor mai sajtótájékoztatóján. A Jobbik pártelnöke a PestiSrácok.hu kérdésére elárulta, már szólt a jogászainak, még egyeztet velük, de a jogi lépés nem maradhat el. Portálunk Zuschlag János mai Facebook-posztjával is szembesítette Vona Gábort, amelyben az ex-szocialista politikus azt állítja, "Terry Blacknek igaza van, a politikai életben hosszú ideje nyílt titok, hogy Vona Gábor miként él". Vona minderre úgy reagált, hogy "egy újabb ember, aki a bíróság előtt hozzá fog járulni a családi költségvetéshez". Vona Gábor szerint Magyarországon minden mögött Orbán Viktor áll, de a Jobbik vezetője ma a "Fideszt kiszolgáló" médiumokat is megfenyegette.A Jobbikot nem érdekli a közvélemény-kutatás, szerintük "a legjobb úton járnak"
Nem foglalkoznak "Fidesz-közeli" közvéleménykutatók felméréseivel, sem a különféle jobbikos fórumokon megjelent bírálatokkal - ez derült ki Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselőjének mai sajtótájékoztatóján, ahol az is elhangzott: a párt vezetése a lehető legjobb úton jár és egészen biztos, hogy 2018-ban Vona Gábor lesz a miniszterelnök.Lázadnak a jobbikosok, árulónak tartják Vonát
Árulónak tartják saját párttársai a Jobbik elnökét, Vona Gábort, aki szerintük Gyurcsány oldalára állt. A Jobbikos fórumokon megjelent bejegyzések mellett a Facebook-oldalaikon is szidják Vonát, akit még Budaházy György testvére is élesen kritizált.Sokkolta a magyar ellenzéket, hogy megint Orbán Viktornak lett igaza
Felrobbantott az internetet Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson, amely komment- és posztcunamit indított el a világhálón. Az eredmények hallatán a fél világ lefagyott, miközben a hazai és nemzetközi politikai vezetők sorra gratulálnak az Egyesült Államok 45. presidentjének.Vona: „Orbán hozzászokott, minden úgy van, ahogy ő gondolja”
Orbán Viktor és a Fidesz az elmúlt hat évben elszokott a demokráciától - mondta szerdán, Dunaújvárosban a Jobbik elnöke a hetedik alkotmánymódosítás keddi parlamenti elutasítására reagálva. Vona Gábor szavai szerint a demokrácia arról szól, hogy amikor egy-egy törvénymódosítás elfogadásához több párt együttes szavazatára van szükség, akkor az álláspontokat közelítik, majd konszenzusra jutva szavaznak.Ajánljuk még