xii. kerület
A Kutyapárt nem indul a választáson a XII. kerületben
A Kétfarkú Kutya Párt elnöke, Kovács Gergely jelentette be a közösségi médiában, hogy nem indulnak a XII. kerületben semmilyen formában.Pokorni Zoltán nem indul újra a polgármesterségért a XII. kerületben
Fonti Krisztina alpolgármester bejelentette, hogy a hegyvidéki Fidesz-csoport őt választotta polgármesterjelöltnek.Világháborús gránátot hatástalanítanak a XII. kerületben: ezeket az utcákat érdemes kikerülni ma kora délutánig (fotógalériával)
Lezárják Budapesten a XII. kerület egy részét egy második világháborús betonromboló gránát hatástalanítása miatt pénteken, a korlátozás több lakóházat és több mint négyezer embert érint, és a környéken megváltozik a közösségi közlekedés is.Karácsonyék fillérekért elkótyavetyélték volna, Fürjes Balázs megmenti a Haggenmacher-villát
Köztulajdonban maradhat a Haggenmacher-villa a Normafa közelében található műemlék épülete, amelyet Fürjes Balázs előterjesztésére végül az állam vesz meg, élve elővásárlási jogával – számolt be róla az Index. A főváros mindössze négyszázmillió forintért adta volna el az épületet, amelyet már 2005-ben is másfél milliárdra becsültek.Fürjes Balázs képviselőjelöltként indul Budapest 3. választókerületében (Videó)
Vállalom, nekivágok! Megtisztelő a felkérés, amit Pokorni Zoltántól kaptam: legyek a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje Budapest 3. választókerületében, amely a teljes XII. kerületet és a II. kerület egy jó részét fedi le. Komoly munka, felelős döntést kíván – osztotta meg a hírt ma reggel Fürjes Balázs a Facebook oldalán.Kötelező lesz az FFP2-es maszk viselése a XII. kerületi polgármesteri hivatalban
Március 8-tól kötelező lesz az FFP2-es maszk viselése a Hegyvidéki, XII. kerületi Polgármesteri Hivatalban, és csak sürgős esetben lehet belépni az épületbe. A hivatal működési rendje is változik a járványügyi veszélyhelyzet miatt. A haláleset anyakönyvi ügyintézését kivéve kizárólag sürgős esetben, előre egyeztetett időpontban lehet a polgármesteri hivatal épületébe belépni – írják a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.Öngyilkos lett egy rendőr Budapesten
Öngyilkos lett egy rendőr a XII. kerületben. A férfi holttestét kedden 12 óra után, egy parkoló autóban találták meg. A rendőrségi közlés szerint egy hivatásos állományú tagjuk önkezűleg vetett véget az életének.Helyreigazításokra kötelezte a bíróság az „ezalenyeg.hu” nevű szennyportált
Helyreigazítási pert nyert a Hegyvidéki Önkormányzat az ezalenyeg.hu oldal ellen, amely, megismételve Kovács Gergelynek (Magyar Kétfarkú Kutya Párt) a hegyvidéki parkolási rendszerről tett megalapozatlan állításait, megtévesztette olvasóit – közölte a XII. kerületi önkormányzat kedden. A bíróság az önkormányzat helyreigazítási kérelmének valamennyi pontját elfogadta.Soltész: Országszerte 130 katolikus óvoda épül vagy újul meg
Országszerte 130 óvoda épül vagy újul meg a katolikus óvodaépítési program keretében – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, Budapesten, a XII. kerületben épülő katolikus óvoda bokrétaünnepségén.Ajánljuk még