zaránd péter
Márki-Zay kampányfőnöke tulajdonképpen beismerte, hogy háttértárgyalások folynak Ukrajna és a baloldal között
Zaránd Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kampányfőnöke reagált Szijjártó Péter azon kijelentésére, miszerint egyértelmű megállapodás született a magyar baloldal és Ukrajna vezetése között, ami Magyarország ellátását és biztonságát veszélyezteti. A dolog pikantériája, hogy Zaránd nem tagadta, hogy lennének háttértárgyalások az ellenzék és az ukrán vezetés között, sőt, úgy fogalmazott, hogy szerinte azok nem jelentenek veszélyt a magyar belbiztonságra, ezzel tulajdonképpen beismerve, hogy valóban vannak ilyen egyeztetések.Puzsér után Márki-Zay Péter kampányfőnöke lett Zaránd Péter
A Telex értesülései szerint Márki-Zay Péter az egykori momentumos Zaránd Pétert választotta kampányfőnökének. Zaránd korábban Puzsér Róbert főpolgármester-jelölti stábjában is tevékenykedett.Kiszivárgott egy momentumos jegyzőkönyv: elbulizták a pénzt, belső válság alakult ki
Egy 2017. december 19-i momentumos elnökségi ülésen készült jegyzőkönyv került a Mandiner birtokába, ami arról szó, hogy már ekkor komoly válság és belső ellentétek jellemezték a pártot. Fekete-Győr András lemondással fenyegetőzött, Orosz Anna sírt, Soproni Tamás bizalmát vesztette, a korábbi kampányfőnök pedig arról világosította fel az egybegyűlteket, hogy elbulizták a pénzt, nem lesznek így párttámogatók és egyébként nincs értelme a Momentumot így csinálni, ami egy drága tanulópénze lesz Magyarországnak. Ebből az szűrhető le, hogy sem politikai, sem szervezeti struktúra nem jellemzi a pártot. Az ő esetük pedig kísértetiesen hasonlít az LMP-ben is kudarcot vallott szélsőbaloldali akcionalizmusra.Momentum-alapítótag: Az elnökség felelőtlen és antidemokratikus
Zaránd Péter a Momentumból való távozását többek közt azzal indokolta, hogy csalódott, mert bízott abban, korrekt kapcsolata lehet a Momentummal a főpolgármesteri kampány alatt. Mint mondta, az elnökség sokáig antidemokratikus, felelőtlen és sokszor hazudozó viselkedést tanúsított irányába.Párton belüli intrikákkal melegít a választásra „Fegyőr” András pártja
Nem a választási kampány előkészületeivel, a népszavazási aláírásgyűjtéssel vagy éppen a programjának ismertetésével volt elfoglalva a Momentum az elmúlt hetekben. Sokkal inkább a belső konfliktusok kezelésére kellett koncentráljon a tavalyi olimpiaellenes kampányban feltűnt, és a hazai ellenzék megújulásának reményét ébresztgető fiatal szerveződés. Az Index cikke mélyrehatóan bemutatja, hogy a kampányolás és a tényleges politikai cselekvés helyett milyen súlyos belső problémákkal foglalkozik Fekete-Győr András pártja.Ajánljuk még