Pesti Srácok

Momentum-alapítótag: Az elnökség felelőtlen és antidemokratikus

Momentum-alapítótag: Az elnökség felelőtlen és antidemokratikus

Zaránd Péter a Momentumból való távozását többek közt azzal indokolta, hogy csalódott, mert bízott abban, korrekt kapcsolata lehet a Momentummal a főpolgármesteri kampány alatt. Mint mondta, az elnökség sokáig antidemokratikus, felelőtlen és sokszor hazudozó viselkedést tanúsított irányába.

Otthagyta a Momentumot a párt egyik alapító tagja, a pártba az ELTE hallgatói önkormányzatából érkező Zaránd Péter, aki jelenleg a főpolgármesterségért induló Puzsér Róbert kampányfőnöke – értesült az Azonnali. A lap úgy tudja, Zaránd döntését levélben tudatta a Momentum elnökségével. Ebben arról írt, hogy miután Puzsért múlt szombat óta hivatalosan is támogatja az LMP független jelöltként, ezért kooperáció kiépítésére készülnek a párttal, ami egy olyan mérföldkő a kampányban, amikor neki személyesen is át kell gondolnia néhány dolgot. Hozzátette: tudja, sokak szerint már régen döntenie kellett volna, igaz, másoknak meg az nem világos, hogy egy független jelölt támogatása és a főpolgármester-jelölt nélküli Momentumban való tagság miért nem fér meg egymással.

Az Azonnali értesülései szerint a levélben arról is írt, hogy nem szeretne szó nélkül elmenni az „antidemokratikus, felelőtlen és sokszor hazudozó viselkedés” mellett, amit az elnökség néhány tagja az elmúlt hónapokban tanúsítottatok vele kapcsolatban. Ugyanakkor állította, hogy nincs benne sértettség, legfeljebb csalódottság, mert őszintén hitt abban, hogy korrekt viszonyt lehet kialakítani a Momentummal a kampányban még akkor is, ha a párt más irányba megy. Miután nincs mód felfüggesztenie a tagságát, ezért Puzsér kampányfőnöke úgy érezte korrektnek, ha elhagyja a pártot, de bízik benne, hogy az elnökség bölcsen fogja vezetni a közösséget.

Zaránd korábban egyébként a Momentum kampányfőnöke is volt, ám végül pár hónappal az áprilisi választás előtt maga távozott a posztról belső nyomásra. Az Azonnali kereste Zaránd Pétert is, aki megerősítette információnkat távozásáról és a levélben foglaltakról, ám mást nem kívánt az ügyben elmondani.

Forrás: Azonnali.hu; Vezető kép: MTI/Szigetváry Zsolt
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.