zöld
Ilyen az, amikor általános iskolai végzettséggel valaki mindenhez ért: Greta megszakértette a koronavírust
A CNN szakértői paneljének elemzéséhez nagyban hozzájárult Greta Thunberg, aki hozzászólásában ugyanazt ismételte, amit általában szokott. Azt is megosztotta, hogy talán koronavírus-fertőzött volt – írja a V4NA.Budapest zöld főpolgármestere 85 fa kivágásáról döntött egy személyben
Veszélyhelyzeti jogkörével élve tegnapi döntésével 85 fa kivágására adott engedélyt Karácsony Gergely - vette észre az Origo a főváros honlapján. Ez nemcsak azért visszás, mert a főpolgármester-jelölti kampányának meglehetősen hangsúlyos eleme volt a fák és a környezet védelme, hanem azért is, mert ami most a legfontosabb, a védekezés azzal jóval kevesebbet foglalkozik. Elég, ha a fővárosi fenntartású otthonokra utalunk. Ilyen például a Pesti úti idősotthon, ahol továbbra is kiugró a koronavírusban meghaltak és a fertőzöttek száma.A járvány kitörése óta jelentősen csökkent a légszennyezettség mértéke Spanyolországban is
Jelentősen csökkent Spanyolország légszennyezettségének mértéke a kijárási korlátozások és a gazdasági tevékenység csökkenése miatt a Valenciai Műszaki Egyetem kutatói szerint. A levegő elsődleges szennyezőjének számító nitrogén-oxidok koncentrációja átlagosan 64 százalékkal csökkent a főbb spanyol városokban a koronavírus-járvány feltartóztatását célzó intézkedések nyomán.Jelentősen javult a levegő minősége Párizsban
Párizsban és környékén 20-30 százalékkal javult a levegő minősége a március 17-én elrendelt kijárási korlátozások következményeként - közölte a környezetvédelmi minisztérium levegőminőséggel foglalkozó ügynöksége, az Airparif. A szervezet március 16. és 20. között vizsgálta a légszennyezettség alakulását, és megállapította, hogy a Párizs fölötti légi forgalom és a városi közlekedés drasztikus csökkenésének eredményeként több, mint 60 százalékkal kisebb a levegő nitrogén-dioxid-tartalma, ami 20-30 százalékos levegőminőség-javulásnak felel meg.Helyettes államtitkár fogja felügyelni az erdők védelmét
Felértékelődik az erdők szerepe a mezőgazdaságon belül, mindez pedig nemcsak a támogatás-politikában, hanem az Agrárminisztérium szervezetén belül is megmutatkozik, ahol februártól helyettes államtitkár felel az erdőkért - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.Varga Judit: A zöldek eddig alig tettek valamit, csak beszélnek a klímavédelemről
Konzervatív, keresztény értékekkel is lehet harcolni a klímaváltozás ellen, a zöld pártok viszont eddig konkrét lépéseket nem tettek az általuk sokszor felhozott klímakatasztrófa elkerülése küzdelmében, csak beszélnek róla – írja Varga Judit magyar igazságügyi miniszter a brüsszeli Politicóban megjelent véleménycikkében, amelyet a V4NA nemzetközi hírügynökség szemlézett.A fákat és a fideszeseket is száműzné a Várból V. Naszályi Márta
Új idők új kérdései miatt forr az indulat az I. kerület lakói között. A Vár új polgármestere, V. Naszályi Márta ugyanis megválasztása után egyből klímavészhelyzetet hirdetett, amit a jelek szerint úgy kezel, hogy fákat vágat ki a környezetvédő politikus. Bár ennél valószínűbb az, hogy az egész klímavészhelyzet-kihirdetés a világon semmit sem jelent. A polgármester asszony eközben annyira belelendült a dolgok eltávolításába, hogy egy interjúban már arról beszélt, kipucolja a bérlakáspiacot a Várban – mindezt állítása szerint természetesen nem a jobboldali szavazók kitelepítése érdekében. Forrásunk szerint azonban pontosan ez áll a háttérben.Nagy lépést tett az Unilever, hogy 2030-ra karbonsemlegessé váljon
Az Unilever gyárai, irodái, kutató-fejlesztő létesítményei, adatközpontjai, raktárai és disztribúciós központjai a világ mind az öt kontinensén már kizárólag megújuló forrásból származó hálózati villamos energiát használnak - írja a Marketing és Média Online.Ajánljuk még

















