Pesti Srácok

Wass Albert nélküli zöld abortusz

Wass Albert nélküli zöld abortusz

Igazán megszokhattuk volna már, hogy Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, elvégre lassan öt napja annak, hogy (valakik) megválasztották. Mégis, már a beiktatása előtt olyan fontos és jelentős dolgokat mondott, amikre muszáj odafigyelnünk. S e dolgok hallatán kezd olyan érzésünk lenni, mint amikor Szilveszterkor a sok sarlatán után végre képernyőre került Hofi.

Karácsony Gergely például nácinak tartja Wass Albertet, és e kijelentésével máris belopta magát húszmillió román szívbe. Feltéve, de nem megengedve, hogy szerintem egyetlen sort sem olvasott tőle, s Wass élettörténetét is legfeljebb a Vatra Românească magyarokról írt vidám hangvételű, barátságos kiadványaiból ismerheti, még abból az időből, amikor nagy példaképe, Medgyessy Péter románul köszöntötte december elsejei nemzeti ünnepükön román vendégeit a románok által egykoron megszállt Budapesten. Hát mekkora poén már!

***

PestiSracok facebook image

Karácsony Gergely például zöld Budapestet vizionálva támogatja az abortuszt. Ami azért is térdcsapkodósan kacagtató, mert a flóra alacsonyabb szerveződésű élőlényekből tevődik össze, mint a fauna, aminek csúcsán az ember nevű csupasz majom áll. Karácsony Gergely tehát hasonlatos ahhoz a véreskezű diktátorhoz, aki két tömegmészárlás levezénylése közben Vivaldit hallgat és Thomas Mannt olvas. Úgy is, mint fehérek közt egy európai. Kitalálni sem lehet mulatságosabbat! Kacagok, de nagyon!

***

Karácsony Gergely például annyira elkötelezett híve a demokráciának, hogy ha tehetné, azonnal lebontaná a német megszállás áldozatainak emlékművét, és betiltatná a Lokál nevű sajtóterméket. Hogy e kettőt miért mondtam így összeboronálva? Nem nehéz kitalálni: a nácik annak idején úgy kezdték, hogy sajtótermékeket tiltottak be és könyveket égettek. Hát nem fenomenális geg? Szakadok!

***

Karácsony Gergely például visszahozná a CEU-t, de mivel nem tudja, arra biztatja a rektort, hogy minél több tevékenységet folytassanak itt. Mekkora már? Kis kedveskedés azoknak a külföldi hallgatóknak, tanároknak, kutatóknak, akik a CEU ürügyén tartózkodnak itt, és akik rá szavaztak. Na, jó, ez nem mulatságos, hanem csak ̶S̶z̶i̶m̶p̶l̶á̶n̶ ̶k̶e̶r̶t̶e̶s̶ ̶ szimplán kedves, szóval ezen csak jókedvűen mosolygok.

***

Karácsony Gergely például simán megígéri, hogy a 14 év alattiak ingyen utazhassanak a metrón, aztán simán azt mondja, hogy a 7 év alattiak. És Buster Keaton módjára, rezzenéstelen arccal mondja, hogy ezt amúgy Kálmán Olgától einstandolta, aki amúgy végig a 18 év alattiakról beszélt. De Karácsony még azt is el tudja hitetni velünk, hogy mi emlékszünk rosszul. Bődületesen vicci! Én már el is dőltem!

***

Korunk vitathatatlanul legnagyobb élő standup komikusa immáron nem KAP, nem Bödőcs vagy Kőhalmi, hanem Karácsony. S amíg régebben csak azon derülhettünk, hogy északon keresi Csepelt, mostantól öt éven keresztül minden nap mulathatunk jól kifundált mókáin. Drágább BKK bérlet, abortált magzatok, szépirodalmi és sajtócenzúra, szobordöntés…

B@ssza meg a kiskutya, nem kell ide első 100 nap! Már az első 5 napban többet tett, mint mások egy életen keresztül!

() VBT ()

Kiemelt kép: (részben) HVG

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.