zöldbárók
Polgári fejlődés, vagy kommunista posvány – Új képviselőt választanak vasárnap Hajdúnánáson
Elérkezik holnap a választás napja Hajdúnánáson: vasárnap estére kiderül, hogy a hazai baloldalhoz bebetonozott zöldbárók uralma folytatódik, vagy egy polgári, kormánypárti vezetés alapozhatja meg hajdúsági település jövőjét. A várost a rendszerváltozás óta a markában tartja a Bódi család, a családfő, Bódi László pedig tipikus megtestesítője azoknak az archetipikus figuráknak, akik a rablóprivatizáció kezdetekor jókor voltak jó helyen. Amennyiben Hajdúnánáson holnap sikerül feloldani a jelenlegi patthelyzetet – az ellenzéki szivárványkoalíciónak annyi szavazata van, mint a kormánypártoknak a polgármesterrel együtt –, és a jobboldali jelölt, a fideszes Szólláth Tibor polgármester, illetve a kormánypártok támogatását élvező Kocsis Áron győz, esély nyílik a kiszámítható, polgári értelemben vett fejlődésre. A másik opció az immár a szivárványkoalíciós kötődését is letagadni igyekező Szűcsné Sebestyén Irén, aki a zöldoligarchák szabadrablásának idején volt a település jegyzője, így egyértelműen az ő érdekeik kiszolgálója, képviselővé választása esetén pedig garantálható lenne a mindenféle fejlődést nélkülöző posvány. Véget érhet a baloldali zöldbárók harminc éve tartó uralma a jövő heti időközi választással Hajdúnánáson
A hazai baloldalhoz bebetonozott zöldbárók uralma folytatódik, vagy egy polgári, kormánypárti vezetés alapozhatja meg Hajdúnánás jövőjét – ez a tétje annak az időközi választásnak, amelyet a következő hétvégén tartanak meg a hajdúsági városban. A települést a rendszerváltozás óta a markában tartja a Bódi család, a családfő, Bódi László pedig tipikus megtestesítője azoknak az archetipikus figuráknak, akik a rablóprivatizáció kezdetekor jókor voltak jó helyen. Hajdúnánáson jelenleg patthelyzet van, az ellenzéki szivárványkoalíciónak annyi szavazata van, mint a kormánypártoknak a polgármesterrel együtt, így a fejlődésre ebben a felállásban semmilyen garancia nincs. A fideszes Szólláth Tibor polgármester, illetve a kormánypártok támogatását élvező jelölt, Kocsis Áron a konszolidált polgári értékrend, illetve a fejlesztés híve, míg ellenzéki ellenfele, Szűcsné Sebestyén Irén a zöldoligarchák szabadrablásának idején volt a település jegyzője. Ajánljuk még
Ha már csak tényleg mi importálunk az oroszoktól, azonnal lépünk!
Szijjártó Péternek megint oda kellett lépni az ukrán külügyminiszter provokációja után
Kijev hisztirohamot kapott, mert nem terjeszthetik nálunk a hazugságaikat
Az ukránok úgy döntöttek, hogy csak az beszélhet róluk, aki azt mondja, amit ők. Ennek fényében be is tiltották a magyar sajtó értelmesebb részének elérését, azátn, amikor a cenzúrára megérkezett a mi válaszunk is, akkor Kijev egy hangos hisztirohammal összeomlott. Vályi dührohama: az újságírók már mocskot és szart dobálnak
Noha, Vályi már patkány módon próbált elmenekülni a felelősség elől, azonban a tényeket minden kísérlete ellenére sem tudta elferdíteni.