zsugorinfláció
Évek óta a zsugorinflációval csapják be az embereket, hiszen csak kevesen figyelnek fel rá – Interjú a Századvég makrogazdasági üzletágvezetőjével
Nem a zsemle kicsi, elvtársak, hanem a pofátok nagy! – mondta az egykori kommunista politikus, Marosán György, amiről nekünk egyből a zsugorinfláció ugrott be, ugyanis ez egy olyan trükk, amit a gyártók és kereskedők karöltve alkalmaznak évek óta, hiszen a termékek egyre kisebbek, az áruk pedig vagy ugyanannyi, vagy még emelkedik is. A Századvég makrogazdasági üzletágvezetője szerint ez egy burkolt áremelés, etikailag pedig a kereskedőt és a gyártót is terheli a felelősség. Isépy Tamás ugyanakkor elárulta azt is, hogy miért nem megoldás a baloldal által megállás nélkül hangoztatott béremelés az inflációra, de beszélgettünk a üzemanyagár mérséklésének megoldásairól, és arról, hogy vajon örökké velünk kell-e maradnia az árfigyelő rendszernek. Ajánljuk még
Szent Benedek útján
Amikor elbukott a Római Birodalom, és jöttek a barbár hódítók, az addig felhalmozott mindenféle tudást a Szent Benedek által alapított kolostorokba menekítették, ahol aztán nem csak „kibekkelték” a viharos időket, hanem ezekből az elszórt kis „tudásközpontokból” szökkent aztán szárba a mai Európa. A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot. Ez az aszály nem természeti csapás, hanem a mi alkotásunk – Polbeat Piknik
Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.