zuglói parkolás
A parkolási botrány miatt kitörhet a háború Zuglóban az MSZP és a DK között
A Demokratikus Koalíció közleményben jelentette be, hogy nem támogatják az új zuglói parkolási szerződést, mert az szerintük számos politikai és erkölcsi aggályt vet fel. Arra kérik a közgyűlést, hogy amíg a zuglóiak véleményét nem kérték ki az ügyben, addig a parkolási szerződés kérdését ne is vegyék napirendre. A zuglói önkormányzat egy, a mai napra tervezett rendkívüli ülésen döntene az új parkolási szerződésről, amelyet a korábban csalásért már elítélt Kupper András cégével kötnének. Horváth Csaba szerdán még sajtótájékoztatón érvelt a szerződés megkötése mellett.Az MSZP-s Horváth Csaba elismerte, hogy erkölcsi aggályait felülírja a gazdasági haszon
Erkölcsi dilemmát ugyan észlel, de a zuglói polgárok érdekében akár fájdalmas döntésekre is képes Horváth Csaba, ezért fájó szívvel, de vélhetően mégis szerződést fog kötni a XIV. kerületi önkormányzat azzal a parkolási céggel, akinek egyik vezetője, Kupper András ellen nyolcvanezer rendbeli csalás miatt már ítélet született korábban, cégvezetői pedig a vádlottak padján ülnek most is. Ahogy már a PestiSrácok.hu is beszámolt róla, a szocialista Horváth Csaba három hét alatt másodszor került össztűz alá, a célzott lövések ráadásul balliberális médiumok felől érkeznek. Horváth ezért sajtótájékoztatót hívott össze, ahol – maga mögé állítva DK-s, momentumos, MSZP-s és párbeszédes szövetségeit – megpróbálta megmagyarázni, hogy miért készülnek olyan megoldásra, ami ellen elvileg harsányan és eltökélten küzdenek: korrupciós gyanút kelteni és parkolómutyis céggel szerződést kötni. Azzal a céggel, amelyikkel Karácsony Gergely polgármestersége alatt napi egymillió forintos mínuszt okoztak a kerületnek. Horváth Csaba számos kérdést kapott a tervezett ügylettel kapcsolatban a sajtótájékoztatón, portálunk ugyancsak megpróbált válaszokat kicsikarni Zugló újdonsült polgármesterétől. A siker sajnos elmaradt.A parkolási mutyi központjaként Zugló elsőként csatlakozna az egységes rendszerhez
Zugló a budapesti önkormányzatok közül elsőként akar csatlakozni az egységes fővárosi parkolási rendszerhez – jelentette ki Horváth Csaba (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) polgármester szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. A Karácsony Gergely polgármestersége idején kialakult zuglói parkolási káoszt megöröklő Horváth Csaba most elődje új léptékű parkolási rendszerének első tagja akar lenni kerületével.Újabb milliókkal rövidítené meg a baloldal Zuglót
Elődje nyomdokaiba lép Horváth Csaba és folytatja a kétes parkolószerződések megkötését. Úgy tűnik, Zugló továbbra sem szabadul a pénztemető parkolórendszertől.Tarlós István a PS-nek: Nem áll össze a kép a zuglói parkolási ügyben, Karácsony önellentmondási spirálba került (PS-videó)
Hihetetlen, de a zuglói parkolás ügye és Karácsony Gergely önellentmondásai minden alkalommal újabb és újabb mélységeket érnek el. A zuglói polgármester korábban kijelentette, hogy a XIV. kerületi parkolás veszteségeiért a Fidesz és az MSZP mutyija a felelős, amelyet ő egyébként polgármesterként helyben hagyott. Ezt követően folyamatosan próbált kibújni a felelősség alól, végül a közel 800 millió forintos veszteséget már nyereségként említi Karácsony. Többcikkünkben is foglalkoztunk a zuglói parkolási botránnyal, de úgy tűnik, mindig van új a nap alatt, hiszen Karácsony most kvázi azokkal akarja kivizsgáltatni a kerületi parkolási ügyet, akik a szerződéseket tető alá hozták. Úgy tűnik, Karácsony próbál időt húzni és kibújni a felelősség alól. A hatalmas kuszaságban próbáltunk rendet tenni; ebben Tarlós István főpolgármester segítségét kértük, aki elmondta véleményét Karácsony Gergely parkolási anomáliájával kapcsolatban, kiemelve, hogy egyáltalán nem áll össze a kép a polgármester csapkodó nyilatkozatai és tevékenysége után. Egy biztos: a mai testületi ülésen döntöttek, és a Fidesz javaslatára június 13-tól ingyenes lesz a parkolás a kerületi lakosoknak.Ajánljuk még