zuglói sport- és rendezvényszervező kft.
Sötét árnyak a csak szavakban átlátható Zugló fölött, egyre többen elégedetlenek Horváth Csabával – Pesti Riporter
A Pesti Riporter ezen a héten Zuglóba, Karácsony Gergely volt mintakerületébe látogatott el, ahol tavaly október óta a szocialista Horváth Csaba a polgármester. Az átláthatóság nagy bajnokai azonban csupán ígéretekben voltok azok, a cselekvés teljesen másodlagos a szebb napokat látott kerületben. A nyugodt, polgári légkör már a múlté Zuglóban, a felújítások elmaradnak, a pénz pedig elfolyik valamerre. A híres átláthatóságra az egyik legjobb példa az, hogy a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Kft. 2020-ban egyetlen szerződést sem tett közzé. A Pesti Riporter stábja beszélt Borbély Ádámmal, a zuglói Fidesz önkormányzati képviselőjével, de kameránk elé állt Várnai László is, a CivilZugló Egyesület kerületi képviselője is. A két politikus sok dologban nem ért egyet, azonban arra mindketten felhívták a figyelmet, hogy 2019 októbere óta a helyzet rosszabb lett. Abban is egyetértettek, hogy a szocialista Tóth Csaba árnya még mindig Zugló felett lebeg, olyannyira, hogy nélküle jóformán semmi sem történhet a kerületben. A fejlesztések elmaradása, a nemtörődöm hozzáállás már azoknak is kezd sok lenni, akik Karácsony Gergelyben még bíztak, de a Rózsadombról Zuglóba ejtőernyőző Horváth Csabát mindez kevésbé érdekli. A parkolási botrányairól is híres Zuglóban a Pesti Riporter bármilyen kérdést feszegetett, a szálak valahogy mindig Tóth Csabához, a körzet szocialista országgyűlési képviselőjéhez vezettek, aki sokak szerint a kerület valódi irányítója. A baloldali semmittevés és hozzá nem értés eklatáns példája Zugló, ahol Horváth Csaba még visszamutogatni sem tud, hiszen elődje Karácsony Gergely volt. Vajon mikor válik ez nyilvánvalóvá a zuglói lakosok számára? Ajánljuk még
Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Meddig csavarod még feljebb a kamumétert, kamupéter?
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van. Alpesi Krisztusok
Tirolban minden faluban, útkereszteződésben, hegyoldalban található egy-egy kereszt, a keresztre feszített Jézussal vagy Jézus a két latorral. Nem beszélve a szentek szobrairól, mint például Szent Jacobs, Szent Flórian, Szent Andreas... Az embernek ez fel sem tűnne, ha nem ebben a korban élne.