
Legkevesebb három civil életét vesztette, további 15-en pedig – köztük gyerekek – megsebesültek, amikor vasárnap ukrán HIMARS-rakétacsapás érte a luhanszki régióban levő Perevalszk települést. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség a helyi hatóságokra hivatkozva azt írta, hogy a csapás a város egy sűrűn lakott részét érte, ahol egy buszpályaudvar és egy benzinkút is üzemel. A csapást egy M30A1-as típusú, srapnelt hordozó rakétával hajtották végre, amelyből 180 ezer darab, különböző átmérőjű wolframcsapágy robbant szét.
Ukrán találat következtében egy nő életét vesztette a Herszon megyei Nova Kahovkában, Donyeckben pedig egy megsebesült. Az orosz ellenőrzés alá került területek több más településéről, köztük Donyeckből is jelentettek vasárnap a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást.
Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy az ukrán fegyveres erők vesztesége mintegy 370 fő volt, közülük több mint 220-an a Donyeck körzetében vívott harcokban estek el. A tábornok egyebek mellett öt diverzáns- és felderítő csoport felszámolásáról, valamit két vezetési pont, egy lőszerraktár és két Mi–8-as helikopter megsemmisítéséről is beszámolt.
A Kommerszant című lap vasárnapi beszámolója szerint Perm megyében a katonai ügyészség vizsgálatot indított helyi mozgósítottak Vlagyimir Putyin elnökhöz intézett panaszának kivizsgálására. Egy videofelvételen helyi és Szverdlovszk megyei katonák nehezményezték, hogy tavaly decemberben, amikor területvédelmi feladatra érkeztek a donyecki régióba, rohamosztagokba sorolták be őket, és a harcokban – a szükséges felkészítés és felszerelés nélkül – indokolatlan veszteségeket szenvedtek el.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Mykola Tys
szevasz_tavasz
2023-03-13 at 17:57
Akkor most mindenki, többek között az eu államok is követeli, hogy a terrorista usa vezetést és a korrupt ukrán kormányt is az általuk felállított, a háborús bűnöket kivizsgáló bíróság elé állítsák?
Vagy már le van zsírozva, hogy csak az oroszok tudnak háborús bűnöket elkövetni. A nato és Ukrajna pedig bármit tesz, akárhány halottal, az mind a demokrácia védelmét jelenti.
vitéz dr. gróf Kalányos Rikkárdó Kevin Dzsennifer Dzsonni Leonszió
2023-03-13 at 12:53
Na, ezért nem lesz vége ennek a háborúnak belátható időn belül.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-03-13 at 06:09
Biztosan erre adta az Náci USAg a himarokat, hogy civileket, gyerekeket, időseket, magánlakásokat lövöldözzenek vele az ukroNácik!
mxy
2023-03-12 at 21:22
https://youtu.be/gUqXefuF6O4?t=7
khm
2023-03-12 at 19:12
Adj a majom kezébe kézigránátot… és menekülj.