Pesti Srácok

Csak nyomasztó mezőnyfölényig jutott a bajnok, de győznie ezúttal sem sikerült – Ferencváros–Mezőkövesd 0–0

Csak nyomasztó mezőnyfölényig jutott a bajnok, de győznie ezúttal sem sikerült – Ferencváros–Mezőkövesd 0–0

Hiába támadta végig a mérkőzés nagy részét a Ferencváros, nem tudott gólt szerezni és így győzni sem a Mezőkövesd ellen a labdarúgó NB I 15. fordulójában az Üllői úton. Ezzel zsinórban negyedik meccsén maradt nyeretlen a bajnok, míg a kiesés elől menekülő matyóföldiek igen fontos pontot szereztek.

Meglehetősen ritka nyeretlenségi sorozat után találkozott a Ferencváros a Mezőkövesddel a labdarúgó NB I 15. fordulójának zárómérkőzésén, hiszen a hazai pontvadászatban sorrendben három meccsen keresztül maradt nyeretlen a bajnok. Ráadásul a matyóföldiek egyfajta mumusnak is számítanak az Üllői úton, hiszen az előző bajnokságban egyszer sem kapituláltak a Fradi előtt.

A Fradi csütörtökön este Pesics utolsó pillanatban szerzett bombagóljával nyert a Csukaricski otthonában az Európai Konferencia Ligában, így abban reménykedtek a hazaiak háza táján, hogy ma este a bajnokságban is sikerül majd visszatalálni a győzelmi ösvényre.

Első félidő

PestiSracok facebook image

Az első lehetőség a Fradi előtt adódott, Pesics lövése azonban mellé szállt, utána pedig inkább a vendégek kezdeményeztek: előbb Drazsics, majd Molnár veszélyeztetett. A 18. percben a hosszú idő után a kezdőben helyet kapó Lisztes lépett ki Pesics átadása után, ám Piscitelli remekül lépett ki és menteni tudott. A 21. percben ritkán látható jelenet tanúi lehettünk: vendég szabadrúgás után az ígéretes középre gurítást Káprály Mihály játékvezető „hárította”, miután nem szándékosan, de elakadt benne a labda.

A 31. percben betalált a Fradi, ám a videózás után kiderült, hogy a labda Pesics kezéről került a vendégek hálójába, így Káprály érvénytelenítette a találatot. A 32. percben Molnár lőtt ballal Dibusz kapujára, ám a labda kevéssel ugyan, de elkerülte a jobb sarkot. A 43. percben Abu Fani nem túl jó beadása némi szerencsével mégiscsak Zachariassen elé került, ám a védők önfeláldozó mentése megmentette a kövesdi kaput a góltól. A félidő utolsó történése Piscitelli és az előre húzódó Abena ütközése volt, amely után a ferencvárosi védőt hordágyon kellett sajnos levinni a pályáról. Helyére Wingo állt be.

Fotó: a Ferencvárosi Torna Club hivatalos Facebook-oldala
Nemcsak a félidő, de az egész mérkőzés végeredménye is 0–0 lett. Fotó: a Ferencvárosi Torna Club hivatalos Facebook-oldala

Második félidő

A szünetben egy második cserét is eszközölt Dejan Sztankovics, Katona Bálintot küldte be Botka helyére. Katona a védelemben kapott lehetőséget, Botka helyét pedig Makreckis vette át. Nagy lendülettel kezdte a Fradi a második játékrészt, az első tíz percben több formás támadást is vezettek a zöldek, de gól egyikből sem született. A 60. percben Tokmac kapott játéklehetőséget a ma kicsit haloványabb Marquinhos helyett.

Folyamatosan támadott a Fradi, ám a betömörülő és rendkívül fegyelmezetten védekező Mezőkövesd becsülettel állta a sarat. El kell ugyanakkor mondani, hogy a vendégek erejéből másra már nemigen tellett, érdemi kontrát csak a 83. percben tudtak vezetni, amikor viszont akár a győztes gólt is belőhették volna, ám Cseke hatalmas helyzetben az égbe emelte a labdát. Az utolsó percek hasonlóan csordogáltak végig, mint a korábbiak, kezdeményezett a Fradi, de nem találta meg a rést, mert amikor a védőkön már túljutottak a zöldek, akkor Zachariassen hatalmas helyzetét Piscitelli bravúrral védeni tudta.

Ezzel tehát gól nélküli döntetlennel zárult a mérkőzés, a Fradi nem tudta visszavenni az első helyet az Újpesten diadalmaskodó Pakstól, míg a Kövesd továbbra is menekül a kiesést jelentő helyekről. A Ferencváros nagyon sokat tett a győzelemért, akart, támadott, de képtelen volt betalálni, így zsinórban negyedik bajnokiján is nyeretlen maradt. A két csapat a jövő héten újra összecsap, ezúttal Mezőkövesden, ahol a Fradi nemzetközi kupaszereplése miatt elmaradt bajnoki találkozót pótolják majd.

Vezető kép: a Ferencváros hivatalos Facebook-oldala

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.