Pesti Srácok

Csaknem száz százalékkal emelkedik a távhő előállításának költsége Romániában

Csaknem száz százalékkal emelkedik a távhő előállításának költsége Romániában

Románia számos városában jelentősen drágulhat a távhő, miután annak előállítása csaknem kétszer nagyobb lesz november és március között a román energiaár-szabályozó hatóság által jóváhagyott új hőenergia-tarifák alapján. A legnagyobb növekedést Barlad, Nagyvárad és Arad városok hőerőműveinek hagyták jóvá: ott 95, illetve 96 százalékkal kerül többe a hőenergia előállítása.

A szakhatóság közlése szerint azért volt elkerülhetetlen a drágulás, mert a gáz ára több mint kétszeresére nőtt tavaly télhez képest, és a szén ára is emelkedett 23 százalékkal. A szakhatóság hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy a fogyasztók számára is ennyivel drágább lesz a távhő, hiszen az önkormányzatoknak lehetőségük van átvállalni a költségek egy részét. Bukarestben például az önkormányzat finanszírozza a távhő díjának kétharmadát. A szakhatóság döntése következtében azonban szinte biztos, hogy nem tudja átvállalni az összes önkormányzat a drágulást és teljes mértékben mentesíteni a lakossági fogyasztókat a plusz költségektől, hiszen a helyi költségvetések egyébként is túlterheltek. Romániában Bukarestben van a legnagyobb távhőrendszer; Nicușor Dan főpolgármester legutóbb úgy nyilatkozott, hogy ha minden feltétel kedvezően alakul, akkor ezen a télen a távhő 20 százalékkal kerül majd többe a lakosságnak. A döntés számos erdélyi várost érint.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?