Lusztig Gyula asztalosmester 1953 elején valószínűleg már megbánta, hogy elvette feleségül Eisenberger Katót. Az asszony Péter Gábor nővére volt, Lusztig később feleségével együtt Amerika emigrált, és onnan támogatta neje öccsét, aki ekkor még munkakerülőként ügyködött a kommunizmusért. Péter hatalma csúcsán hazahozatta őket (ahogyan félbolond Sámuel öccsét is), így 1953-ban vele együtt letartóztatta az ÁVH őket is. Lusztig Gyula már februárban meghalt az ÁVH-n, feleségét pedig Lipótra szállították a zárt osztályra. Őt végül Nyírő Gyula professzor nyilvánította épelméjűnek. Péter később kiszabadult és 1993-as haláláig háborítatlanul éldegélt a Rózsadombon. Az Eisenberger-testvérek nyomában.
Előző cikkemben írtam arról, hogyan csempésztette haza Péter Gábor Amerikából egy ismert pszichiáterrel félbolond öccsét, Eisenberger Sámuelt, most arról írnék, milyen sors várt nővérére, Eisenberger Katóra és annak férjére, Lusztig Gyulára. Őket is Péter Gáborékkal együtt tartóztatták le 1953-ban, hogy belekeverjék abba a kémkedési ügybe, amelyet a Péter elleni vádpontok egyikének szántak.
Kettejük közül csak az asszony élte túl az első hónapokat, férje, az asztalosmester belehalt a kihallgatásba. Szomorú és érdekes, hogy szinte semmit nem tudunk Lusztig Gyuláról, csak annyit: 1953 februárjában meghalt az ÁVH-n.
Mivel 1887-ben született, ekkoriban már közel járt a hetvenhez, talán nem bírta a szíve a megpróbáltatásokat. Most hadd térjek át feleségére, Péter Gábor testvérére.
„[…] Lusztig Gyulánét, mint Péter Gábor bizalmas környezetéhez tartozó személyt [szépen körülírták, hogy a nővére – MG] az Amerikai hirszerző szervek részére folytatott kémtevékenység gyanuja miatt vettük örizetbe” – írták az 1953 novemberében jegyzett szabadlábra helyezési határozatban. –
Megállapitottuk, hogy Lusztig Gyulánét 1947-es magyarországi látogatása után New York-ban az FBI. kihallgatta magyarországi utazásának céljára és magyarországi kapcsolataira. A kihallgatás során Lusztig Gyuláné beismerte, hogy Péter Gábor, testvére.
Megállapítottuk, hogy Lusztig Gyulánét és férjét amerikából történt hazatérésük után Péter Gábor anyagilag támogatta, részükre lakást rendeztetett be. Lusztig Gyulánét a vizsgálat során elme szakértővel vizsgáltattuk meg. […] Javaslom: Lusztig Gyuláné ügyében a vizsgálatot lezárni.”
A javaslatot Liszkai László hadnagy, a „BM. Vizsgálati Főosztály fővizsgálója” jegyezte. [Érdekes, hogy ugyanez a neve (simán lehet, hogy csak névrokonok) annak a titokzatos hátterű „újságírónak”, tévésnek, aki a terrorista Carlos egyik bizalmasának számít, és éppen most jelentetett meg egy elég baráti hangvételű kötetet a Moszkva bábjaként robbantgató Sakálról. Művét több cikkben reklámozta a Magyar Idők, jómagam ott voltam a bemutatón, ahol ránézésre és a megjegyzéseket hallgatva elég sok egykori (?) BM-es, HM-es összegyűlt.]
Térjünk vissza az ötvenes évekhez: Péter Gábor nővérét nem engedték csak úgy el, helyette Lipótra került. Így vágott vissza a sors (és a diktatúra) az ÁVH korábbi vezetőjének.
Ugye mi jó barátok vagyunk? Péter Gábor és Kádár János 1948-ban / Fotó: MTI
Néhány évvel korábban Janikovszky Béla ezredes, Péter egyik főembere saját ex-feleségét juttatta az elmegyógyintézetbe, amiért az látni szerette volna közös, Janikovszky által egy nyári táborból elraboltatott (!) gyereküket. Abban az ügyben Péter bízta meg a szintén ÁVH-s orvos-ezredest, Bálint Istvánt, hogy ugyan utaltassa már be a bolondokházába az elégedetlenkedő asszonyt. 1953-ban már Péter nővérével történt meg ugyanez: talán ugyanúgy személyes, politikai okokból.
A katonai pszichiáter teljesítette a feladatát
Lusztig Gyulánét 1953. október 26-án Csorba Antal katonai pszichiáter (orvos-őrnagy) vizsgálta meg és megtette a kötelességét, hiszen nyilván elvárták tőle az asszony zárt osztályra küldését. „Előadja, hogy betegsége előtt az volt az érzése, hogy üldözés alatt áll. Pl. utcán a szembejövő idegen személyek furcsán néztek rá, stb., dr. Bence orvos szds.-től nyert értesités szerint schizophrenia kórismével két izben állt kezelés alatt, insulin, tetracor és elektro-shock therapiában részesült.
Jelenlegi magatartásában feltünő, hogy indokolatlanul időnként némává válik, táplálékot visszautasitja. Gyakran mereven egyirányba néz, indokolatlanul elneveti magát […]”.
Nem kell orvosnak vagy pszichiáternek lennünk ahhoz, hogy átérezzük a szöveg abszurditását. „Üldözési mánia”, „indokolatlan” némaság, elrévedés, nevetés – egy olyan asszonyról beszélünk, akinek öccse addig az ország egyik leghatalmasabb ura volt, de ekkor már a saját maga által is felépített húsdarálóba szorult.
Ekkor – október – Eisenberger Kató férje már régen halott volt, szinte az egész családot letartóztatták, senki sem tudta, ki kerül ki élve, milyen szinten akar példát statuálni a diktatúra akkori vezetése saját elvtársaival, hogy saját magát mentegesse. Tényleg nem lett volna indoka a hirtelen némaságra és a megmagyarázhatatlan nevetésre?
Csorba így folytatta: „Elmevizsgálatnál általában megfelelő válaszokat ad, kivéve lezajlott betegségére vonatkozóan. Téves-eszme nem mutatható ki. […] Vélemény: Lezajlott hasadásos elmezavar, üldöztetéses formája utáni állapot. Jelenlegi helyzete a régebben lezajlott betegségét részben ismét felelevenitette. Fentiek folytán beszámithatósága korlátozott. Elmegyógyászati /zárt intézeti/ kezelésre szorul”. [Jelenlegi helyzete (az ÁVH-n) előhozta a régi állapotát – ez is szép]. Aláírták: Csorba Antal és Bence László.
Terápia / Fotó: Noonews.ru
Elektrosokk, avagy a magas szintű klinikai munka
Csorba Antal a hadsereg orvos-ezredese volt. „1950-ben a Magy. Néphadsereghez került, amelynek főideggyógyásza, a katonai pszichiátria és neurológia egyik megalapozója, majd továbbfejlesztője lett – írja róla a lexikon. – 1953-tól a Pavlov Ideg-, Elme Szakcsoport vezetőségi tagja, 1964–1967 között főtitkára volt. Vezetésével a Központi Katonai Kórház ideg-, elmeosztályán magas szintű klinikai és tudományos munka folyt.”
El tudjuk képzelni azt a magas szintű munkát, ekkoriban bevett volt az elektro- és inzulinsokk, a lobotómia, ha valaki ép elmével került be egy ilyen intézetbe, ritkán jött ki ugyanúgy.
Eisenberger Katót tehát Lipótra zárták. Fogalmunk sincs, hogy milyen kezeléseket kapott, ezt most már nehéz lenne rekonstruálni (az iratok nagy részét eltüntették). Az biztos, hogy megpróbált kikerülni, a következő dokumentum már egyenesen Non György legfőbb ügyész kezébe érkezett. Nem véletlenül jutott el hozzá az ügy, volt egy cseppet sem mellékes körülmény: az asszony amerikai állampolgár volt.
Apró gond: Eisenberger Kató amerikai állampolgár volt
„Az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe való betegfelvétel, valamint az intézetben való tartás megszüntetése a budapesti II. ker. biróság hatáskörébe tartozik. Ezen az alapon állitották e biróság elé a közelmúltban Lusztig Gyuláné sz. Eizenberg Katót, mert nevezett az intézetből való elbocsátását kérte azon a cimen, hogy ő nem elmebeteg.
A birói szemlén Lusztig Gyuláné elmondotta, hogy ő amerikai /U.S.A./ állampolgár, s az Egyesült Államokban 6 hónapon át már kezelés alatt állt schizophrénia miatt. Körülbelül 4 évvel ezelőtt férjével együtt Magyarországra jött s itt Budapesten a XIV. ker. Amerikai-ut 74. sz. házban lakott. Röviddel hazajövetele után a rendőrség a házat körülfogta, őt és férjét letartóztatták, lakásukat mások foglalták el, ingói eltüntek.
Ezután a Budapesti Főosztály vizsgálati osztálya őt elmegyógyintézetben helyezte el, azóta ott van, noha állitása szerint nem elmebeteg. Férje állitólag már meghalt.
[…] Minthogy ilyen körülmények között fennáll a lehetősége annak, hogy Lusztig Gyulánét – amennyiben betegsége nem nyer igazolást – a zárt intézetből el kell bocsátani, számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy a nevezett a diplomáciai ut felhasználásával a magyar hatóságok esetleges törvénysértő eljárása miatt panasszal fog élni.” [Kelt: „Budapest, 1956. évi május hó 30. napján”].
Nyírő Gyula és felesége Ausztriában, 1963 / Fotó: Fortepan.hu
Nyírő Gyuláék már nem találták elmebetegnek
Az asszonyt a magyar pszichiátria egyik legnagyobb alakja, maga Nyírő Gyula vizsgálta meg, a másik orvos a szintén elismert Angyal Lajos volt. Érdekes összehasonlítani az ő véleményüket a katonai orvosok szövegével:
„Klinikai megfigyelése alatt itt-ott feltűnt bizalmatlansága, zárkózottsága felől érdeklődve, azt sajátságos szituációjával magyarázza, teljesen logikusan, értelmesen indokolja meg. Ez a bizalmatlanság kétségtelenül nem szűnt meg teljesen a klinikai megfigyelés alatt sem, mert hiszen a vizsgálatnak eredményét eddig még nem látta, viszont megfelelően helyesen értékelte a nyílt osztályra való áthelyezését és türelemmel várja sorsának intézését.
Annak ellenére, hogy hosszú szabadságvesztését ma sem tartja indokoltnak. Környezetébe szándékosan nem illeszkedik be, olyan módon, hogy betegtársaival barátságot kötne, azokkal szemben mértéktartóan udvarias, napjait általában olvasással, visszavonultan tölti. […] Vélemény:[…]
Lusztig Gyuláné nem elmebeteg […] sem ön-, sem közveszélyes. […] Ügyeinek önálló vitelére képes. […] Zártintézetben tartása indokolatlan…”
[Kelt: Budapest, 1956. szeptember 6.].
Eisenberger Kató tehát három év (!) után kiszabadult, ha azt nézzük, hogy az ÁVH gazemberei közül (már akit egyáltalán letartóztattak a politikai játszmák miatt) többen ennyit sem szenvedtek, akkor látjuk ennek igazságtalanságát. Férje ekkor már halott volt, és sokáig azt sem tudta, hogy hova temették.
Haláluk után is meggyalázva: becsomagolt fejű holttestek
„Előfordult olyan eset is, hogy a holttest feje be volt csomagolva, hogy ne lehessen felismerni. Péter Gábor sógorát, Lusztig Gyulát 1953 februárjában a Conti utcai börtönből pokrócba csomagolva vitték a Gyűjtőfogházba boncolásra, majd a börtön parancsnokhelyettese kapott megbízást a konspirált temetésre.
Arról nem volt tudomása, kit kell eltemetnie, és a temetés helyét sem kellett jelentenie” – írta Baráth Magdolna: Temetés, újratemetés – rehabilitáció (1949-1964) – Rabtemetők, jeltelen sírhelyek című tanulmányában.
Rossz családot választott az asztalosmester
Tudjuk, hogy Péter Gábort (ahogyan bátyját, Eisenberger Sámuelt) fiatalkorában sógora, Lusztig Gyula tartotta el. Nyilván ő is az ügy mellett állt, máskülönben miért is támogatta volna Amerikából felesége munkakerülő, szervezkedő öccsét.
Így vagy úgy, végül a szerencsétlen férfi elnyerte „jutalmát”: sógora egykori cimboráinak keze között végezte az Amerikában magát feltaláló asztalosmester, aki rossz családba házasodott. Péter Gábor 1993-as haláláig háborítatlanul élt. Budán, a Rózsadombon (ahol a többi elvtárs) egy elmés, „Simon Péter” névtábla mögött.
[Péter felesége Simon Jolán volt].
Mit árul el a rendszerváltozásról, hogy még őt sem vették elő?
Előző cikkemben feltettem a kérdést, amit nem most fogunk megválaszolni: elmebeteg volt-e Péter Gábor?
Tény, hogy befolyásolható személy volt (Bálint István ÁVH-s orvos volt rá a legnagyobb hatással), és az is furcsa, hogy kórisméjét ledarálták. Az is biztos, hogy öccsét félbolondnak tartották és kezelték, nővére pedig skizofrénia miatt Amerikában (ha minden igaz) kezelés alatt áll, és Lipótra is beszállították (valószínűleg jogtalanul).
A válasznál talán fontosabb a következő: Péter Gábor fejébe nem láthatunk bele, de az biztos, hogy nála mentális értelemben sokkal betegebb az a politikai vezetés (és mutassunk magunkra: az a társadalom), amely érintetlenül hagyta 1993-as haláláig. Elő sem vette, ki sem kérdezte, bíróság elé sem állította. Utólag is csak gratulálni lehet.
Fotók: MTI/Fortepan.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS