Pesti Srácok

Cseh Katalin gyakorlatilag az EU tagállamainak megszüntetésére tesz javaslatot a róla elnevezett jelentésben!

Cseh Katalin gyakorlatilag az EU tagállamainak megszüntetésére tesz javaslatot a róla elnevezett jelentésben!

Cseh Katalinról pontosan tudtuk eddig is, hogy Magyarország és a magyar állam létezése nem a szívügye. Most is egy olyan jelentést legyártásában vett részt, amely a tagállamok szuverenitásának brutális korlátozását célozza. Miután a nagyvárosokat általában a liberális és kommunista szélsőségesek vezetik, ezért a javaslata tulajdonképpen az országok helyett közvetlenül az elvbarátaihoz juttatná az EU-s pénzeket. Cseh Katalin ebben pedig jó, emlékezhetünk, a saját cégeit és annak "üzletfeleit" is milyen sikeresen juttatta EU-s forrásokhoz.

A Momentum EP-képviselője Facebook-posztjában értekezik arról, hogy rendkívül büszke arra, hogy elkészült a Cseh-jelentés, amit az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottságában a héten elfogadott, és amin kollégáival már hosszú ideje dolgozott a momentumos politikus, ami számára egy különleges érzés volt. Ennek eredményeként pedig hamarosan az Európai Parlament plenáris ülése elé kerül a jelentés. Arról, hogy miről is szól, így ír:

Majd kitér arra, hogy hogyan oldanák meg azt, hogy ne a kormány, hanem az önkormányzatok kapják az uniós forrásokat.

PestiSracok facebook image

Ami viszont ennél is fontosabb, a baloldal kezeskedhet a források felett, de ezt persze nem írja le a posztban, az Isztambuli Egyezményre viszont kitér.

Forrás: Mandiner; fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.