Pesti Srácok

Cseh rendőrség: nincs magyar útlevele az ukrajnai roma menekültek többségének

Cseh rendőrség: nincs magyar útlevele az ukrajnai roma menekültek többségének

Május óta próbálja Magyarországra küldeni a cseh kormány azokat az ukrajnai roma menekülteket, akik ukrán–magyar kettős állampolgársággal rendelkeznek, mondván, ők magyar állampolgárként nem jogosultak a cseh állam segítségére. A sátortáborban elszállásolt, de több esetben a pályaudvarokon rekedt menekültek a cseh rendőrség által végzett állampolgársági ellenőrzése azonban azt mutatta ki, hogy a mintegy 5500 Ukrajnából érkezett roma közül mindössze 150-en rendelkeznek magyar útlevéllel is, tehát kevesebb mint három százalékuk – hívta fel rá a figyelmet a romea.cz beszámolóját szemléző Telex.

Cseh civil szervezetekben régóta élt a gyanú, hogy a cseh hatóságok a magyar–ukrán kettős állampolgárságra hivatkozva akarnak megszabadulni a nehezebben ellátható, és persze a többségi társadalom által a „normál” ukrán menekülteknél sokkal kevésbé szívélyesen fogadott romáktól. Cseh politikusok hetek óta előszeretettel ismételgették a vádat a roma menekültek állampolgárságáról, sőt volt, aki azt állította, hogy Magyarországról érkező romák folyamodnak menekültstátuszért. És bár a rendőrség ugyancsak hetek óta birtokában volt az állítást cáfoló adatoknak, ezeket csak most vasárnap árulták el a cseh köztévé kérdésére.

Forrás: Telex; Fotó: Romodrom

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.