A Parlament döntése alapján 2017 januártól 18, 2018 januárjától pedig csak öt százalékos áfát kell fizetni az éttermi számlák után. A részletszabályok szerint azonban nem minden éttermi szolgáltatásnál csökkenhet az adó. Nem mindegy, ha a pizzát helyben fogyasztjuk vagy futárral kérjük. Nagy kavarodás lesz a hamburgerezőkben, de még a gépi és az üveges kóla is két külön áfakulcsba tartozik majd – két lényegesen különböző árral – írja a napi.hu.
Az adótörvényben milliárdok függnek egyetlen vessző vagy pont helyétől, ezért nem mindegy, hogy a kétlépcsős éttermi áfacsökkentés részleteit miként értelmezi majd az adóhivatal. A Parlament az idei tavaszi ülésszak végén döntött arról, hogy a jelenleg 27 százalékos általános – és a világon a legmagasabb – áfakulcs helyett az éttermi szolgáltatásokat januártól csak 18, majd 2018 januárjától öt százalékos áfa terheli. Az áfacsökkentést az egész vendéglátós szakma – nem meglepő módon – örömmel fogadta, ám a részletekkel még lesz egy kis aprómunka – ez derül ki az áfacsökkentés részleteire adott adóhivatali válaszokból.
A jó hír az, hogy az adótörvényeket már kihirdették, így a részletek kitalálására bő fél éve maradt a hivataloknak és az érintett cégeknek, könyvelőknek, adótanácsadóknak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) válaszaiból kiderül, hogy az adócsökkentés a helyben szervírozott ételekre és a helyben készült, nem alkoholos italokra vonatkozik. Ezután már csak a cégek döntésén múlik, hogy a jelentős áfacsökkentést – két év alatt 22 százalékpont – milyen mértékben érvényesítik az áraikban. A kormány becslése szerint az éttermi áfacsökkentés jövőre 8,5 milliárd forintos adókiesést jelent az állam számára.
Forrás: napi.hu, Fotó: pexels.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS