Pesti Srácok

Csomortányi a karlendítős fotót "ízléstelen facebookos manipulációnak" nevezte

Csomortányi a karlendítős fotót "ízléstelen facebookos manipulációnak" nevezte

Karlendítős kép jelent meg az egyik közösségi portálon Csomortányi Istvánról, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökéről. Csomortányi a képet egy fiatalkori fotójának a felhasználásával készült "ízléstelen facebookos manipulációnak" nevezte, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője viszont lemondásra szólította fel a politikust.

Az EMNP Kolozs megyei szervezetének a közösségi oldalán vasárnap délután megjelent fényképen öt fiatal látható, akik közül három – feltételezhetően egy barlang bejáratánál – náci karlendítéssel pózol, az ötödik pedig baseballütőt tart a kezében. Az arcokat a felvételen – az ifjú Csomortányiét leszámítva – eltakarták. A felvételhez bejegyzésként az EMNP szombaton tartott országos küldöttgyűléséről kiadott közlemény egyik mondatát csatolták, mely a párt egységét hirdette. Szombaton a párt küldöttei bizalmi szavazáson erősítették meg Csomortányit a pártelnöki tisztségben. A márciusban egyetlen szavazatos többséggel elnökké választott Csomortányi Istvánt most a küldöttek több, mint 90 százaléka támogatta a szavazatával. Az EMNP Kolozs megyei szervezete vasárnap közleményt adott ki, melyben tudatta, hogy közösségi oldalát feltörték, így került az oldalukra az "ismeretlen eredetű és kétes hitelességű tartalom", melyet töröltek. Csomortányi István is közleményben reagált a történtekre. Úgy vélte: egyértelműen "látható módon manipulált fotót" publikáltak róla azzal a szándékkal, hogy személyét elfogadhatatlan helyzetben bemutatván, "a szélsőségesség jól ismert balliberális rágalmazási technikájának felhasználásával" a pártot hozzák hátrányos helyzetbe.

– jelentette ki a pártelnök. Hozzátette:

PestiSracok facebook image

A pártelnök azt is megjegyezte, hogy a párt szakemberei vizsgálják a szükséges jogi lépések megtételének a lehetőségét, és semmi nem tántorítja el a megkezdett munka folytatásától. A Maszol.ro portál azonban egy egész fotósorozatról tett említést, amelyik ugyanakkor és ugyanott készült, és egy másik fotót is bemutatott a társaságról. Hétfőn a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője, Hegedüs Csilla közleményben lemondásra szólította fel Csomortányi Istvánt, akinek – szerinte – az összes hasonló elveket valló párttársával együtt távoznia kell a közéletből.

– közölte az RMDSZ szóvivője.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Engem nem zavar, hogy egy olyan ember tetovált rám, akinek a világnézete különbözik az enyémtől – Portrébeszélgetés Dezse Balázzsal (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 17.
A háziasszonyok kedvenceként tartják számon, aki a cicák nagy rajongója és a főzés szerelmese. Mindemellett pedig kiváló újságíró, aki a magyar MTV-nél és az egykori Viva tévénél kóstolt bele a média világába, később viszont a politika felé fordult. Tette ezt annak ellenére, hogy soha nem akart a médiában dolgozni, de mindig mindenről meg volt és van a véleménye, amit meg akart osztani az emberekkel. Élt Kanadában is, és ott találkozott először a gender studyval, amit egészen másnak hitt, mint ami valójában. Azóta is sokat foglalkozik vlogjaiban és cikkeiben a társadalmi nem kérdésével és a hanyatló Nyugattal. Tetoválásai miatt kapott már megjegyzéseket a nézőktől, de szerinte ma már inkább az a különleges, ha valakire nincs valami varrva. Politikai beállítottsága miatt pedig nem várt irányból kapott egyszer durva kritikát, méghozzá attól a tetoválóművésztől, akinek munkáját a bőrén viseli. Ismerjék meg közelebbről a PestiSrácok.hu munkatársát, a The Right Brothers és a Dezse Vű alkotóját, Dezse Balázst.

Fatima, ahol mi, magyarok otthon érezzük magukat (Videó és galéria)

‎PS Riport 2023 augusztus 3.
Az Ifjúsági Világtalálkozó zsivaját otthagyva egy napra, elhagytuk Lisszabont, és elutaztunk Fatimába, a katolikus egyház második legnagyobb Mária-kegyhelyére. Erre a helyre éves szinten több mint ötmillió zarándok érkezik a világ minden tájáról, nem kevesen Magyarországról, ugyanis a helynek nagyon komoly magyar vonatkozásai is vannak. A kegyhely – ahol Mária 1917-ben megjelent – meglátogatása után felkerestük a Magyar Keresztutat és Kálváriát, és a Szent István-kápolnát amelyet főként az 56'-ban Magyarországról menekülni kényszerült magyarok adományoztak. Mindszenty József szobrához és a látnokok szülőházaihoz is ellátogattunk.