emnp
Az RMDSZ több, mint nyolcezer jelöltet indít a szeptember 27-i romániai önkormányzati választásokon
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 8390 jelölttel indul a szeptember 27-i romániai önkormányzati választásokon, és arra bíztatja a magyar közösséget, hogy a koronavírus-járvány ellenére éljen szavazati jogával, mert az egészségügyi szabályok betartásával a szavazás nem növeli a fertőzési kockázatot – mondta Kelemen Hunor csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján.Tőkés László: Száz év alatt meg kellett tanulnunk zsákban táncolni
A trianoni békeszerződés óta eltelt száz év alatt a magyarságnak meg kellett tanulnia zsákban táncolni – jelentette ki keddi, kolozsvári sajtótájékoztatóján Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.Náci karlendítésért kapott bírságot Csomortányi István EMNP-elnök
A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot rótt ki kedden Csomortányi Istvánra, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökére amiatt a nyilvánosságra került ifjúkori képe miatt, amelyen náci karlendítéssel pózol – közölte a G4media.ro portál.Csomortányi a karlendítős fotót "ízléstelen facebookos manipulációnak" nevezte
Karlendítős kép jelent meg az egyik közösségi portálon Csomortányi Istvánról, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökéről. Csomortányi a képet egy fiatalkori fotójának a felhasználásával készült "ízléstelen facebookos manipulációnak" nevezte, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője viszont lemondásra szólította fel a politikust.Az EMNP "a magyarellenes állampolitika" leállításáért hívja tüntetni Székelyudvarhelyre szimpatizánsait
A "kisebbség- és magyarellenes román állampolitika" leállításának céljával hívja tüntetni július 23-ra Székelyudvarhelyre szimpatizánsait az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).Összefognak az erdélyi magyar pártok a nemzeti régiók polgári kezdeményezésének sikeréért
Az erdélyi magyar pártok bejelentették kedden, hogy összefognak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere érdekében.Tőkés László: A nemzeti erők egyesítésére van szükség
A nemzeti erők egyesítésére és felelősségteljes tisztújításra biztatta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) küldötteit Tőkés László, az EMNP védnöke a párt országos tisztújító küldöttgyűlésén szombaton, Nagyváradon.Elégedettebbek, de borúlátóbbak az erdélyi magyarok a román összlakossághoz képest
Románia teljes lakosságához képest több vonatkozásban is elégedettebbek helyzetükkel az erdélyi magyarok, az ország jövőjét illetően azonban pesszimistábbak a többségnél - egyebek között ez derült ki abból az RMDSZ által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek az eredményeit csütörtökön ismertette Kolozsváron Barna Gergő és Kiss Tamás szociológus, illetve Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.Zatykó Gyula: „Soha nem volt akkora szükség a párbeszédre, mint most, a centenárium évében”
A nagyváradi utcanevek magyarra fordításáról szóló első cikkünkben - a teljesség igénye nélkül - csak a szövevényes politikai háttér egyik oldalát, az RMDSZ képviselőit tudtuk megszólaltatni. Ez természetesen nem jelentette azt, hogy ne lenne fontos, mit gondol az Erdélyi Magyar Néppárt, és ne adnánk örömmel teret álláspontjuk bemutatásának. AZ EMNP vezetői közül ezúttal a város polgármesterének magyar tanácsadójával, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnökével, Zatykó Gyulával készítettünk interjút, tisztázva a magyar utcanévtáblák és a nagyváradi kétnyelvűség körüli kérdéseket – sok egyéb mellett.Ajánljuk még