Pesti Srácok

Csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

Csütörtökig döntenek a szavazólapokról a választási bizottságok

A jelöltek és listák nyilvántartásba vételéről szóló határozatok jogorvoslatainak lezárása után, csütörtökig döntenek a választási bizottságok az októberi önkormányzati és nemzetiségi választás szavazólapjainak adattartalmáról.

A képviselő- és polgármester-jelöltek bejelentésére szeptember 9-én 16 óráig volt lehetőség; a határidőig összesen több, mint 55 ezer jelöltet jelentettek be. A választási bizottságok mellett működő választási irodáknak kellett ellenőrizniük a benyújtott ajánlások érvényességét, és azt, hogy összegyűjtötték-e a jelöltek az induláshoz szükséges ajánlások számát. A választási bizottságoknak a bejelentéstől számított négy napjuk volt arra, hogy nyilvántartásba vegyék a jelölteket. A hétfőn bejelentett jelöltek nyilvántartásba vételéről legkésőbb pénteken kellett dönteniük a bizottságoknak, ez ellen három napon belül – hétfőig – van lehetőség jogorvoslattal élni. Amennyiben nem érkezik jogorvoslat, a választási bizottságoknak a jelöltek nyilvántartásba vételéről szóló döntése hétfőn délután 4 órakor jogerőre emelkedik, és az illetékes választási bizottság ezt követően dönthet az egyéni listás, illetve az egyéni választókerületi és a polgármesteri szavazólapok (valamint a települési nemzetségi szavazólapok) "képéről"; ez az úgynevezett imprimálás. A jelölőszervezetek delegáltjaival bővült választási bizottságok ekkor tulajdonképpen elfogadják a szavazólapon szereplő jelöltek, jelölőszervezetek nevét, sorrendjét, valamint logóját – utóbbit a választási eljárásról szóló törvény értelmében egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen kell feltüntetni. Ha azonban érkezik jogorvoslati kérelem, a bírósági felülvizsgálatra szintén három nap áll rendelkezésére, vagyis az illetékes bíróságok legkésőbb csütörtökig döntenek a jogorvoslati kérelmekről. Így csütörtökig mindenhol lezárulhatnak a jogorvoslatok a pénteken hozott döntések ügyében. A kompenzációs listák és a megyei listák bejelentésének határideje szeptember 10. volt, az aznap benyújtott listák nyilvántartásba vételére szombatig volt idejük a választási bizottságoknak, és természetesen ezek ellen is lehet jogorvoslattal élni. A szavazólap adattartalma ellen bírósági felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani. Ennek benyújtási határideje azonban nem három, hanem egy nap. A bíróságoknak ugyancsak egy napjuk van a döntésre. A szavazólapok képének elfogadása után kezdődhet meg a szavazólapok nyomtatása. A választási bizottságoknak azonban nem kell elfogadniuk azoknak a választásoknak a szavazólapját, amelyeket jelöltek hiányában nem tartanak meg.

Forrás/fotó: MTI (a kép illusztráció)

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?