Pesti Srácok

Csütörtökön adják át az M3-as metró felújított szakaszát

Csütörtökön adják át az M3-as metró felújított szakaszát

Átadják csütörtök délután az M3-as metró felújított déli szakaszát, ezután november 6-áig a teljes vonalon járnak a szerelvények. A metróvonal felújítása november 7-étől, szombattól a rekonstrukció utolsó nagyobb ütemével, a Nagyvárad tér és a Lehel tér közötti középső vonalszakasz lezárásával folytatódik. A metrópótlás részletes forgalmi rendjét a BKK hamarosan ismerteti.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. közös közleménye szerint a metró a teljes vonalon végighalad ugyan, de az Arany János utca, a Ferenciek tere, a Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák állomáson a továbbiakban sem áll meg. Ezek az állomások változatlanul a felszíni járatokkal, illetve a Népliget és a Kálvin tér között közlekedő M30-as állomáspótló busszal közelíthetők meg. A déli szakaszon megszokott, alternatív eljutási lehetőségeket biztosító buszjáratokkal továbbra is lehet utazni, azaz az átadás után is jár a Boráros tér felé a 223M, a Nagyvárad tér felé a 254M, a Határ úti metróállomás felé a 194M és az Örs vezér tere felé a 161E autóbusz. A 200E autóbusszal – ahogy a metrófelújítás előtt is – napközben ismét Kőbánya-Kispestig, éjszaka pedig a Határ útig lehet utazni.

Forrás: MTI; Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.