A magyar labdarúgó válogatott életében két nagyon fontos találkozó következik, annak ellenére, hogy mindkét ütközet a felkészülési mérkőzések kategóriájába esik, keresve sem találhattunk volna jobb ellenfeleket a formába lendüléshez és az izgalmakhoz. Szerbia ellen mindig külön életérzés játszani, hiszen a szomszédunkról van szó, ahol nagyon magas szinten űzik a labdarúgást, az észak-írek ellen pedig már jó néhányszor megizzadtunk, ráadásul most idegenben kell bizonyítani ellenük.
A magyar válogatott kétségkívül most csatárposzton szolgáltatja a legnagyobb izgalmakat, hiszen Szalai Ádám személyében van egy nagyon rutinos, a csapatmorálra kedvezően ható, magas támadónk, aki legutóbbi klubmérkőzésén két találattal is hozzásegítette a Baselt a győzelemhez. Ugyanakkor sokan kíváncsiak a debütáló, „paksi rémálomra” is. Ádám Martin nem csak a góllövő listát vezeti, de ellenállhatatlan stílusával és akaratával rengeteg szurkoló szívébe belopta magát. Kifejezetten izgalmas lehet majd, ha esetleg mindkét csatár a kezdő tizenegyben kap helyet, igaz gyorsan meg kell jegyezni, valószínűleg ez lesz a ritkább alkalom, mivel Rossi általában egy előretolt csatárral szereti pályára küldeni a csapatait.
Az utóbbi kettő, Szerbia elleni mérkőzéseken nagyon jól játszott a válogatott, idegenben sikerült őket legyőzni, de a visszavágón is jól muzsikált a nemzeti tizenegy, hiszen egy-egyes döntetlen lett a vége. Ez a két eredmény mindenképpen üdvözítő egy olyan csapat ellen, amely sokkal előrébb tart az elmúlt harminc évet figyelembe véve, mint a magyar csapat. Ami a csapat háza tájáról egy friss, de nem túl jó hír, hogy Willy Orban csatlakozása a csapathoz még kétséges, csak a szerdán lesz arról döntés. A Lipcse védőjének el kellett távolítani a bölcsességfogát, kérdéses, hogy felépül-e a csütörtöki meccsre. Mivel Szalai Attiláról már korábban kiderült, hogy nem játszhat, fontos lenne a Bundesliga egyik legjobb védőjének játéka, két ilyen rutinos védő hiánya már gondot okozhat.
Végezetül nem mehetünk el csendben Callum Styles neve mellett, aki Marco Rossi friss felfedezettje az angol másodosztályból. A Barnsley labdarúgója már Telkiben van és együtt edz a csapattal. Az ő játéka további jótékony hatással lehet a csapatra, mivel egy nagyon elszánt játékosról van szó, aki folyamatosan lehetőséget kap a klubcsapatában. A két felkészülési mérkőzésen nagyon fontos lenne, hogy jó képet mutasson válogatottunk, hiszen a Nemzetek Ligájában a legerősebb csoportba kerültünk, ahol Anglia, Németország és Olaszország ellen kell küzdenünk.
A MAGYAR KERET A MÁRCIUSI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEKRE
Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Budapest Honvéd)
Védők: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Botka Endre (FTC), Fiola Attila (Mol Fehérvár FC), Kecskés Ákos (FK Nyizsnyij Novgorod – Oroszország), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Willy Orban (RB Leipzig – Németország), Spandler Csaba (Puskás Akadémia)
Középpályások: Baráth Péter (Debreceni VSC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Barnsley – Anglia), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Vécsei Bálint (FTC)
Támadók: Ádám Martin (Paksi FC), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok), Szalai Ádám (Basel – Svájc), Varga Kevin (Young Boys – Svájc)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK:
Március 24.
19.30: MAGYARORSZÁG–Szerbia (Puskás Aréna)
Március 29.
20.45: Észak-Írország–MAGYARORSZÁG (Belfast, Windsor Park)
NEMZETEK LIGÁJA – CSOPORTKÖR
A-LIGA, 3. CSOPORT
A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA:
Június 4., 18.00: MAGYARORSZÁG–Anglia
Június 7., 20.45: Olaszország–MAGYARORSZÁG
Június 11., 20.45: MAGYARORSZÁG–Németország
Június 14., 20.45: Anglia–MAGYARORSZÁG
Szeptember 23., 20.45: Németország–MAGYARORSZÁG
Szeptember 26., 20.45: MAGYARORSZÁG–Olaszország
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS