Pesti Srácok

Csütörtöktől tovább lesznek nyitva a temetők, elmaradnak a közös megemlékezések

Csütörtöktől tovább lesznek nyitva a temetők, elmaradnak a közös megemlékezések

Csütörtöktől meghosszabbított nyitva tartással várják a megemlékezőket a fővárosi temetők. Az idén mindenszentek és halottak napján a koronavírus-járvány miatt elmaradnak a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) közös megemlékezései. A fővárosi köztemetők október 29. és november 2. között reggel hét órától este nyolc óráig lesznek nyitva.

Október 31-én nyitástól november 2-án zárásig tilos a gépkocsiforgalom a sírkertekben, kivétel ez alól a Rákoskeresztúri új köztemető, ahová ez idő alatt díjmentesen lehet behajtani. Itt kisbuszok segítik a közlekedést, a járművekre nyolc óra és délután öt óra között lehet felszállni. A Budapesti Temetkezési Intézet tájékoztatása szerint csütörtöktől hétfőig a temetőirodák nyolc órától este hat óráig tartanak nyitva, ezekben a járvány miatt a maszk és a kézfertőtlenítő használata kötelező. Az ügyféltérben annyi ember tartózkodhat egyszerre, ahány aktív ügyfélpult áll rendelkezésre, azon kívül várakozva be kell tartani a másfél-két méteres távolságot. A Budapesti Közlekedési Központ a sírkertek egyszerűbb megközelítésére egyes vonalakon már csütörtökön és pénteken több járatot indít. Szombaton és vasárnap a temetőket érintő vonalakon nagyobb járművek közlekednek, a járatok sűrűbben követik egymást, és rendkívüli temetői járatok is segítik a temetőkbe kilátogatókat.

November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban. Mindenszentek a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor. A halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való megemlékezéssé.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Ujvári Sándor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.