Damaszkusz oroszlánja bátran elfutott

A szír kormánynak vége. Ezen nincs mit magyarázni, Bassár el-Aszad elhagyta Damaszkuszt, ismeretlen helyre távozott, és bár a miniszterelnök kijelentette, hogy a fővárosban várja be a lázadókat, ez már nem változtat a helyzeten. A kormányerők szinte harc nélkül feladták a fontosabb városokat, és a helyzet ugyan eddig is kaotikus volt, de pár héttel ezelőtt még beszélhettünk Szíriáról, mint országról. Ennek a tegnap éjszakával vége van.

Szíria 2011 óta a szakadék szélén egyensúlyozott, és várta az összeomlást. Az utóbbi évek viszonylagos stabilitása főleg annak volt köszönhető, hogy az agysebészek és atomtudósok Európába menekültek, ezért tulajdonképpen egyik oldalon sem volt elég férfi ahhoz, hogy komoly harcok alakuljanak ki, ha pedig valamelyik lázadó erő mégis nyakaskodott, akkor egy orosz légicsapás nagyon gyorsan meggyőzte őket arról, hogy jobb, ha nem ugrálnak.

Ennek azonban vége, a legnagyobb kormányellenes erő, az Egyesült Államok és Törökország által is támogatott Szíriai Demokratikus Hadsereg ugyanis megunta a várakozást és átfogó offenzívába kezdett a kormányerőkkel szemben, akik olyan gyorsan vonultak vissza előlük, hogy azt már követni sem lehetett. Bár Aszad még megpróbált kiegyezni a kurdokkal is, hogy a számtalan egymással marakodó banda közül legalább az egyiket a saját oldalára állítsa, a lépés elkésett.

A felkelők már a főváros felé tartanak, a korábban Damaszkusz oroszlánjának nevezett elnök pedig az éjjel magánrepülőjén egy ismeretlen helyre távozott. Annak kérdése, hogy pontosan hová, a történet egyik legérdekesebb része. Mivel a szír politikai katyvaszról ITT már írtunk egy áttekintést, lássuk, hogy ezek alapján milyen lehetőségei vannak a szír államfőnek.

Mégis oroszlánként viselkedik

Aszad legbátrabb lépése az lenne, ha lemondana arról, hogy egyben tartja a soknemzetiségű Szíriát. Az államfő támogatóinak központja ugyanis az észak-nyugati kikötővárosok térsége, Latakia. Itt élnek az alaviták, Aszád népe, akik feltétel nélkül hűségesek hozzá, itt vannak az orosz katonai bázisok, és a terület viszonylag jól védhető.

Ha barátunk éjjeli repülőútja során nem hagyta el Szíriát, hanem ezen városok egyikébe menekült, akkor itt még felveheti a harcot, és kikiálthatja az alavita köztársaságot, aminek ő lehetne az életreszóló miniszterelnöke. Az oroszok katonai bázisai megmaradnak, és ezzel a széthullással még Izrael, és Törökország is ki tudna egyezni.

Kérdés, azonban, hogy mennyire akarják az oroszok azt a tartuszi bázist, és hajlandóak-e még többet áldozni Aszad hatalmáért. Amint arra Demkó Attila rávilágított ITT olvasható írásában: katonailag egyre kevésbé éri meg nekik egy éppen elbukó szövetséges támogatása.

Vívtam életemben sok nehéz csatát, üldöztek már engem árkon-bokron át…

…szól a francia király belépője a János vitézben, és Aszad menekülését mással nem is lehetne most jobban leírni, igaz, őt nem húzzák ki a slamasztikából a magyar huszárok. Ha ugyanis a fent vázolt forgatókönyv nem jön be, akkor Damaszkusz oroszlánjának most messzire kell futnia. A hírek szerint sógorait már hónapokkal ezelőtt Szaud-Arábiába menekítette, családját pedig Oroszországba, ahová valószínűleg ő is rohan, ha tényleg erre kerül a sor.

Ezzel azonban a politikai pályájának vége. Ha ugyanis Aszad emigrációból akar ragaszkodni a kormányzáshoz, vagy lemond a hatalomról és Permben bekkeli ki a nyugdíjas éveket, akkor még az alaviták támogatását is elveszti. Akárhogy is: a szíriai Aszad-rezsimnek vége, de 2024-et írunk, mikor akár gombamód szaporodhatnak a frissen születő államok…

Fotó: New York Times