bassár el-aszad
A CNN Aszad egyik verőlegényét szabadította ki a börtönből, majd belefutottak a tényellenőrökbe
December 12-én a CNN egy videóriportot tett közzé "Komolyan mondod?": Hónapokat töltött egy szíriai börtönben. A CNN kamerája rögzítette a pillanatot, amikor kiszabadult címmel. A felvételen Clarissa Ward, a CNN tudósítója látható egy fegyveres kíséretében, amint kinyitnak egy cellát egy damaszkuszi börtönben. A riportban egy „Adel Gharbal” nevű homszi férfi szerepel, aki azt állítja, hogy három hónappal korábban letartóztatták, mert átkutatták a telefonját, majd Damaszkuszba vitték, és kezdetben egy meg nem nevezett börtönben tartották fogva, mielőtt átszállították volna a videón látható helyre. A jelentés szerint ez az áthelyezés három nappal az Aszad-rezsim bukása után történt. Csak akadt némi probléma a tényekkel, amit a CNN elfelejtett ellenőrizni. Értsétek már meg: nincs olyan, hogy progresszív dzsihadista
A demokráciaexport továbbra is dübörög: Líbia, Irak és Egyiptom nem volt elég a nagy bábmestereknek, több hullámban, újra és újra próbálkoznak. Természetesen ők is tudják, mindez csak még több káoszt okoz, nem annyira hülyék, hogy ezzel ne lennének tisztában. Mégis, ahogy a történelem folyamán sokszor, ezek a próbálkozások mindig eljönnek akkor, amikor egyesek tétet emelnek a játszmáikban. Most pedig Szíria a következő kísérleti labor, ahol nem érdekes az emberélet, ahol egyesek arra számítanak, hogy az ügyeskedésük által lehet majd befolyásolni a nemzetközi politikai folyamatokat. Általában egyébként ők azok, akik az emberi jogokért felszólalnak, miközben ezrével hagyják megkínozni és megölni az ártatlan embereket. Mert ami most Szíriában tombol, az nem más, mint a progresszív dzsihadizmus. Igen, a nyugati liberálisok szerint ilyen is van. Pedig nincs.