bassár el-aszad
Mahmúd Abbász szerint népirtó háború zajlik a palesztinok ellen
Soha nem tapasztalt népirtó háború folyik a palesztinok ellen – jelentette ki Mahmúd Abbász palesztin elnök szombaton, Rijádban, az Arab Ligának és az Iszlám Együttműködés Szervezetének (OIC) közös rendkívüli csúcstalálkozóján. Abbász felszólította az Egyesült Államokat, hogy gyakoroljon nyomást Izraelre a Gázai övezet elleni offenzívájának leállítása érdekében. Hangsúlyozta, hogy a palesztinoknak nemzetközi védelemre van szükségük az izraeli támadásokkal szemben.Több mint tíz év óta először látogatott Szíriába iraki kormányfő
Damaszkuszban fogadta vasárnap Bassár el-Aszad szíriai elnök Mohammed asz-Szudáni iraki miniszterelnököt, részeként azoknak az erőfeszítéseknek, amelyeket Szíria tesz arra, hogy normalizálja kapcsolatait az arab országokkal - jelentették a két közel-keleti állam hírügynökségei a vezetők közléseit idézve.Szíria beengedi az ENSZ humanitárius segélyszállítmányait Törökország felől
Szíria bejelentette, hogy ismét beengedi az országba a Törökország felől érkező ENSZ humanitárius segélyszállítmányokat, amelyeket hétfőn azért állítottak le, mert Oroszország megvétózta a segélyfolyosó használatának meghosszabbítását az ENSZ Biztonsági Tanácsában.GEOrgPOLITIKA – Újra tűzfészek lesz Szíria?
Az Egyesült Államok megkezdte egy kormányellenes szíriai fegyveres szervezet létrehozását az Iszlám Állam nevű terrorszervezet harcosainak bevonásával – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a török, a szíriai és az iráni hivatali kollégájával megtartott szerdai moszkvai találkozóján.Hivatalosan is meghívták az Arab Liga rijádi csúcstalálkozójára Aszadot
Hivatalos meghívást kapott szerdán Bassár el-Aszad szíriai elnök az Arab Liga Szaúd-Arábiában tartandó rijádi csúcstalálkozójára – derült ki a szaúdi SPA és a szíriai SANA állami hírügynökség közléséből.GEOrgPOLITIKA – Iráni rakéták az izraeli vadászgépek ellen – Nyolc évet kért Németországban az ügyészség az Antifa egyik vezetőjére
Irán helyettes védelmi minisztere bejelentette, hogy Teherán segít Bassár el-Aszad kormányának légvédelmük megerősítésében. Szíriát az elmúlt időben rendszeresen támadták izraeli harcigépek; volt, hogy az Iránból érkező humanitárius segélyszállítmányt bombázták le, amely a földrengés sújtotta régióba ment volna. Az izraeli légierő a napokban ismét támadta Damaszkusz nemzetközi repülőterét, a szír hadsereg és az Irán által támogatott Hezbollah milícia állásait. A támadásokban két civil és meg nem nevezett számú katona vesztette életét. Teherán Szajjad–4B és Bavar–373 típusú légvédelmi rakétarendszereket ad át Damaszkusznak. Az eszközök rakétáinak hatótávolsága 300 km.Zelenszkij: a szíriai agresszióért is felelősségre kell vonni Oroszországot
Oroszországot és cinkosait nemcsak az Ukrajna, hanem a más országok, köztük a Szíria ellen elkövetett agresszióért is felelősségre kell vonni – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök legutóbbi videoüzenetében.Aszad: a segítségnyújtási szükségletek meghaladják Szíria lehetőségeit
A múlt heti földrengés segítségnyújtási szükségletei meghaladják a szíriai kormány lehetőségeit – jelentette ki Bassár el-Aszad szíriai elnök csütörtökön. Ez volt Aszad első televíziós beszéde a súlyos pusztítást okozó, Törökországban és Szíriában több mint 42 ezer emberéletet követelő földrengés nyomán.Ajánljuk még