bassár el-aszad
Egy gyorsat egyeztetett egymással Bassár el-Aszad és Vlagyimir Putyin Szocsiban
Váratlan, előre be nem jelentett találkozót tartott csütörtökön Szocsiban Bassár el-Aszad szíriai államfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök. A két vezető a beszámoló szerint hangsúlyozta annak fontosságát, hogy megteremtsék a szíriai politikai rendezési folyamat körülményeit.Negyvenkét embert öltek meg Szíriában az izraeli légicsapások
Negyvenkét ember – közöttük legkevesebb tizenkilenc iráni állampolgár – veszítette életét a héten szíriai célpontokra mért izraeli légicsapásokban – adta hírül az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, brit székhelyű szervezet szombaton.Izrael Aszad meggyilkolásával fenyegetőzik, ha maradnak az irániak Szíriában
Izrael végez Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és megdönti rendszerét, ha tovább engedi Irán ténykedését az ország területén - mondta Juvál Steinic infrastruktúra, energia- és vízgazdálkodási miniszter a Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek adott interjúban, amely hétfőn jelent meg.Macron, May: Aszad átlépett egy határt
Emmanuel Macron francia államfő szerint a szíriai rendszer átlépett egy határt a vegyi fegyverek bevetésével, és ez nem tűrhető el. Theresa May brit miniszterelnök francia társával egy időben tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy engedélyezte a brit fegyveres erőknek "összehangolt és célzott támadások" végrehajtását Szíriában. May szerint korlátozott, a térségi feszültségeket nem eszkaláló akcióról van szó, amelynek célja a szíriai rezsim vegyifegyver-kapacitásának leépítése, és az, hogy elrettentse a szír vezetést ilyen fegyverek használatától.Ismét rengeteg civil veszítette életét a szíriai kormányerők légicsapásaiban
Legalább negyvenhat civil életét vesztette és százkilencven megsebesült a szíriai kormányerők légicsapásaiban a felkelők uralta Kelet-Gútában hétfőn - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű brit székhelyű szervezet. A terepen kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező csoport úgy tudja, hogy Hammuríjében tíz halálos áldozatot követelt a hordóbombákkal elkövetett támadás.Lavrov: tárgyalhatunk a szíriai tűzszünetről, de nem a terroristákkal
Oroszország kész fontolóra venni az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatát a harminc napos tűzszünetről Szíriában, azonban az nem vonatkozhat a terrorista szervezetekre – hangsúlyozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Belgrádban a Szputnyik orosz hírügynökség balkáni irodájának beszámolója szerint.Erdogan gyilkosnak nevezte Aszadot és nem ül vele tárgyalóasztalhoz
Törökország nem ül tárgyalóasztalhoz a "gyilkos" szíriai elnökkel, Bassár el-Aszaddal a szíriai kurd fegyveresek ellen indított afríni török hadművelettel kapcsolatban - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök az államfői palotában polgármesterek előtt.Szíria a vegyi fegyvereket célba juttató új eszközöket gyárt Washington szerint
A szíriai hatalom halálos vegyi fegyvereket célba juttató új fajta eszközöket gyárt és használ Washington szerint, pedig 2013-ban elkötelezte magát amellett, hogy felszámolja teljes vegyifegyver-készletét. Donald Trump amerikai elnök kész fontolóra venni katonai csapást a szír hadsereg ellen, hogy elrettentse a vegyifegyver-használattól - közölték csütörtökön nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők.Győzelemre törnek a kormányerők Damaszkusz külvárosában
A szíriai hadsereg áttörte a felkelők állásait egy katonai bázisnál, a főváros, Damaszkusz keleti külterületén – közölte vasárnap a helyi televízió és egy emigráns szervezet. A felkelők, többségében az Ahrar as-Sám csoport fegyveresei, a múlt vasárnap szereztek meg jelentősebb állásokat a kelet-gútai Harasztánál lévő bázison.Ajánljuk még