szír polgárháború
Miért is hazudnának? – Demokratikus választást ígért Szíria új ura
A mai dzsihadisták nagyon szem előtt tartják a jogállami eszméket, így Szíria legújabb ura, aki nem mellesleg az al-Kaidából igazolt a "progresszív" iszlamista HTS-hez, most be is jelentette, hogy négy év múlva választást tartanak. Arra azért kíváncsiak vagyunk, hogy meghívják-e az EBESZ-t, bár ők a grúz választásokat elfogadták, szóval úgyis putyinisták.Több száz szíriai keresztény tüntetett Damaszkuszban tiltakozásul egy felgyújtott karácsonyfa miatt
A progresszív, elfogadó és toleráns dzsihadisták átvették a hatalmat Szíriában, és el is kezdték a keresztényüldözést, természetesen a jogállami értékek jegyében. Ennek pedig nincs is más módja, mint felgyújtani néhány karácsonyfát. Persze, örülhetünk, legalább nem keresztényeket gyújtottak fel. Egyelőre.Az osztrák védelmi pénz és a szír migránsok esete – "Fizetünk csak menj haza"
Mivel a gonosz diktatúra által elűzött szír agysebészek és atomfizikusok a dzsihadista demokráciába sem igazán hajlandóak hazamenni, az osztrákok úgy gondolták, hogy pénzzel megoldják a helyzetet és felajánlottak ezer eurót minden migránsnak, aki mégis visszatérne Szíriába.Az orosz nyelv szépségei – Videón az orosz katonák véleménye a menekülő szír hadseregről
Terjed egy rövid videó a neten, amelyen az látható, amint Szíriában állomásozó orosz katonák egy járműből figyelik a visszavonuló kormányerőket, és finoman szólva is a földbegyalázzák a magukat harc nélkül megadó "fegyvertársakat". A felvétel egyúttal gyorstalpalót is nyújt az orosz nyelv szépségeiből azok számára, akik szeretnék orosztudásukat bővíteni arra az esetre, ha kocsmai vitába kerülnének Permben.Kedves kollégák, nem lett vége a szír polgárháborúnak
"Nézem a tévében a híreket, ahogy a rendőrök ütik az szíreket" – Lukács László talán megbocsájtja, hogy egy csöppet átírtam a Civilizáció vége című punkklasszist, de ennél relevánsabb felütést nem tudok elképzelni arra, hogy mi történik az Aszad-rezsim bukása után Szíriában, és hogyan ünnepel ehhez a fősodratú média, anélkül, hogy egyáltalán megpróbálna keresztüllátni a rózsaszín ködön, amivel bevonták a diverzitáspárti dzsihadistákat.Nagyobb területeket metszett le az izraeli hadsereg Szíriából
Az Aszad-rezsim bukásával még nem vált egyértelművé, hogy mi vár Szíriára a közeljövőben. Annyi azonban biztos, hogy minden játékos, aki megtette a téteket a térségben, most igyekszik behúzni a hasznot is. Így természetesen Izrael is azonnali terjeszkedésbe kezdett a Golán-fennsíkről indított csapataival.Szijjártó Péter: Magyarország kiemelt figyelmet fordít a közel-keleti térségben élő keresztény közösségekre
Magyarország a közel-keleti térség stabilitásában érdekelt, emellett pedig kiemelt figyelmet fordít a régióban élő keresztény közösségekre, akik számára továbbra is humanitárius segítséget nyújt – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán vasárnap.Ferihegy helyett a sivatagban landolhatott Aszad gépe
Mivel senki nem tudja, hogy hol van éppen Bassár el-Aszad, természetesen azonnal megindultak a konteók arról, hogy vajon merre menekülhetett, egyáltalán él-e még, ez utóbbi ugyanis egyáltalán nem biztos.Ezek a bizalomgerjesztő fiatalemberek veszik át Aszad helyét
A szír lázadók bejelentkeztek a köztelevízióból, hogy bejelentsék a hatalomátvételt, és bár minden sztereotípiánkat megpróbáltuk félretenni, de a videóban látható arcokról nekünk nem a kormányzás jutott eszünkbe, hanem az, hogy bármelyik budapesti utcán el tudnánk képzelni őket, amint használt telefont próbálnak ránk sózni a gyros-sütő mellől.Ajánljuk még