szír polgárháború
Kimentenék Aleppóból az ügynökeiket a felkelőket támogató országok (VIDEÓVAL)
Külföldi ügynökök segítik Aleppóban a szír kormány ellen harcoló mérsékelt ellenzékieket és dzsihadistákat, most pedig nemzetközi felügyelet akarják őket kimenekíteni az országaik az ostromolt városból – közölte Bassár al-Dzsafári, Szíria ENSZ-nagykövete.A terrorszervezet parancsnoka tisztázta: a dzsihadistákat a nyugati államok küldték Szíriába, az Iszlám Államot az USA mozgatja
Az an-Nuszra Front terrorszervezet egyik parancsnokával közölt megdöbbentő beszélgetést a Kölner Stadt-Anzeiger című német lap. Egy aleppói kőfejtőben találkoztak a parancsnokkal, akinek a válaszai tiszta képet nyújtanak arról, hogy valójában ki-kivel harcol a polgárháborúban. És arról is, hogy ki és milyen úton pénzeli, illetve fegyverzi, képzi a terroristákat. Kiderült, hogy az Európából és Amerikából Szíriába ment dzsihadisták útját maguk a nyugati államok egyengették, az Iszlám Államot pedig az amerikai politikai célok szerint használják.Ajánljuk még













