szír polgárháború
Geopolitikai katyvasz a Közel-Keleten – Mégis ki kivel van Szíriában?
Kollégánk megpróbálkozott a lehetetlennel, és kísérletet tett arra, hogy átlássa a szír polgárháború szövetségi rendszerét. Mivel az országban harcoló erők kapcsolatrendszere bonyolultabb, mint az univerzum működésének leírása szanszkritül, a feladat embert próbáló volt, de ne legyen valaki PestiSrác a talpán, ha nem tud kiinni egy halat a tengerből, vagy megfejteni egy arab állam működését. Kertész Dávid elmegyógykezeléséről szerkesztőségünk gondoskodik.Szinte ellenállás nélkül adták át a kormányerők Aleppót az iszlamistáknak
Az utóbbi évek viszonylagos csöndje után átfogó támadást indítottak a szír lázadók a kormányerők ellen. A roham a kormányerőket is letaglózta, akik szinte ellenállás nélkül fejvesztve menekültek Aleppó városából.2020-ban volt eddig a legalacsonyabb a szíriai polgárháború halálos áldozatainak száma
Legalább 6817 embert öltek meg az idén Szíriában, így 2020-ban volt eddig a legalacsonyabb a csaknem tíz éve húzódó polgárháború halálos áldozatainak száma. Az OSDH összesítése szerint a 6817 halott magában foglal 1528 civilt is, aki áldozatul esett az erőszaknak – közölte csütörtökön a fegyveres konfliktust nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSHD) nevű szervezet.Orosz-török megállapodás a szíriai feszültség csökkentéséről Idlíbben
Oroszország és Törökország megállapodott a feszültség csökkentéséről az észak-szíriai Idlíb tartományban, ahol az elmúlt napokban súlyosbodott a válság, miután több tucat török katona esett el a katonai műveletekben.Megnyitják az aleppói repülőteret a polgári közlekedés előtt
Megnyitják Szíria második legnagyobb városa és a háború előtti gazdasági fővárosa, Aleppó légikikötőjét a héten a polgári járatok előtt – közölték hétfőn a hatóságok. A repülőtér 2012 óta tart zárva.Őrizetbe vették a szíriai lázadók egyik vezérét Franciaországban
Háborús bűncselekmények elkövetésének gyanújával őrizetbe vették egy szíriai lázadó csoport volt szóvivőjét Franciaországban – közölték francia és szíriai jogvédő csoportok pénteken.Vegyi fegyvert vethettek be a szír kormányerők - Az Egyesült Államok ellenlépéseket ígér
Eszkalálódhat a szír polgárháború, ugyanis Washington azt gyanítja, hogy Damaszkusz vegyi fegyvert vetett be; közleményében az amerikai külügyminisztérium válaszlépéseket ígért.Hamarosan teljesen megtisztulhat a szír főváros a dzsihadistáktól
Két napot adott a szíriai hadsereg az Iszlám Állam terrorszervezetnek, hogy távozzon Damaszkusz déli külvárosaiból, különben hadműveletet indít ellene – közölte csütörtökön az al-Vatan című kormánylap. Az újság szerint a dzsihadistáknak távozniuk kell a főváros központjából nyolc kilométerre délre fekvő Hadzsar-el-Aszuád és Tadamon külvárosokból, illetve a jarmúki palesztin menekülttáborból, ellenkező esetben a hadsereg erővel vonja ellenőrzés alá ezeket a területeket.Ajánljuk még

















